„A kínai küldetés konkrét eredményei: kétoldalú kapcsolataink új szakaszát nyitottuk meg, különösen a gazdasági és kereskedelmi fronton, hároméves cselekvési tervet fogadtunk el, és hat egyezményt írtunk alá kulcsfontosságú kérdésekben, az ipari együttműködéstől a földrajzi területek védelméig” – közölte Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke az X közösségi oldalon.
Mint írta, utazásának célja az volt, hogy új teret nyisson az olasz vállalkozások számára, és az olasz termékek kínai piacra lépése útjában álló akadályok megszüntetése. A tárgyalásokat konstruktívnak és konkrét eredményeket hozónak nevezte, amelyek újraindítják a kapcsolatokat egy fontos tárgyalópartnerrel.
Mint korábban beszámoltunk, nem volt egyszerű Meloninak elérnie, hogy asztalhoz ülhessen a kínai elnökkel, ám végül sikerült. Az olasz miniszterelnök akkor úgy nyilatkozott, hogy Hszi Csin-ping lehet az az ember, aki elhozza a békét Ukrajnába. Meloni korábban még arról beszélt, hogy Peking és Oroszország gazdasági kapcsolata egy súlyos súrlódási pont Kína és a Nyugat között, a Hszi Csin-pinggel tartott közös sajtótájékoztatón viszont már a kínai közvetítő szerep fontosságát hangsúlyozta az orosz–ukrán háborúban. Ezután derült ki, hogy Meloni egy hároméves akciótervet írt alá Kínában, ami az új együttműködések megvalósítását célozza.
Kínai látogatást is magába foglaló nemzetközi békemissziójáért a magyar miniszterelnököt szinte példátlanul heves támadások érték az uniós politikai színtéren, Melonit azonban nem.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Li Csiang kínai kormányfővel való vasárnapi megbeszélése során az olasz–kínai együttműködés „újraindítását” ígérte – jelentette a kínai állami média.
Meloni szombaton érkezett Pekingbe, ahol ötnapos kínai útjáról elmondta, hogy ez annak az akaratnak a megnyilvánulása, hogy új szakaszba lépjenek a kapcsolatok, és hogy újraindítsák kétoldalú együttműködésüket. Hozzátette: az akcióterv célja az együttműködés új formáinak kipróbálása.
Emlékezetes: az olasz kormány tavaly decemberben jelentette be, hogy a Róma és Peking közötti kétoldalú megállapodás 2024. márciusi lejárta után kilép a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezésből (Új selyemút), miután 2019-ben a hét ipari nagyhatalom G7-csoportjából egyedüliként csatlakozott a projekthez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.