BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Grafikák minden mennyiségben

Több grafikai árveréssel is találkozunk a hazai műkincspiac szezonzáró rendezvényeinek sorában. Június 8-án tartotta 28. grafikai aukcióját a műfaj klasszikusának számító Arte, e hét vasárnapján pedig az Abigail rendez árverést egyedi és sokszorosított grafikákból.

Ez utóbbi intézmény ezúttal is azokra a magyar művészekre összpontosít a kínálatában, akik külföldön váltak ismertté, s egyelőre hazánkban kevésbé megbecsültek. Ilyen többek között Joseph Kadar, Jean Tóth, Etienne Hajdú, Pechán József, Mund Hugó vagy Gertler Tibor. A mostani kollekcióban Etienne Hajdútól egy nonfiguratív nyomattal (38.), Pechántól egy nagyon dekoratív, lendületes vonalvezetésű, az éjszakai bárok világát megidéző tusrajzzal (108.), Mund Hugótól pedig egy erőteljesen plasztikus női aktot ábrázoló, akvarellel színezett litográfiával (96.) találkozhatunk. Gertler Tájkép című vegyes technikájú grafikája (164.) 1980-ban szerepelt a párizsi Salon des Indépendants tárlatán, s ezúttal erre a műre 220 ezer forintért licitálhatnak az érdeklődők.

Rajtuk kívül természetesen olyan neves művészek munkájával is találkozhatunk a kollekcióban, mint például a Nagybányán és Párizsban tanult, a kubizmus és a geometrizálás hatása alá került Réth Alfréd, akinek Kompozíció című ceruzarajza (115.) 240 ezer forintos kikiáltási árról indul, vagy Tihanyi Lajos, akitől egy dombos tájat ábrázoló finomlitográfia (129.) kerül kalapács alá 70 ezerért. Mellettük Aba-Novák Vilmos, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Kádár Béla, Márffy Ödön, Korniss Dezső, Mattis-Teutsch János és Kernstok Károly egy-egy szép grafikája is feltűnik a kínálatban.

Igen sok mű (több tusrajz, akvarell és rézkarc) kerül kalapács alá vasárnap a Vaszary-tanítvány Klie Zoltántól, akinek tájábrázolásai a posztimpresszionizmus és a szürrealista elemek keveredéséről tanúskodnak. Klie számos alkalommal szerepelt a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és az UME (Új Művészek Egyesülete) tárlatain a két világháború között, s két alkotását is őrzi ma a Magyar Nemzeti Galéria.

Az Arte a tőle megszokott módon számtalan unikummal állt elő június 8-án. Ezek közül több grafika is kiemelkedő eredményt ért el az aukción: a hatvanas évek egyik legjelentősebb alakjának, Kondor Bélának Égiháború című rézkarca 650 ezer, Lado Gudiasvili színes ceruzarajza 240 ezer, míg a római iskola egyik kimagasló képviselőjének, Molnár C. Pálnak női aktot ábrázoló fametszete 95 ezer forintos leütési áron talált gazdára. Népszerűek voltak a grafikai mappák is, mint például a szecessziós vonalkultúrájáról és erotikus töltésű, lírai grafikáiról ismert Sassy Attila Ópiumálmok című mappája 1918-ból, amely 140 ezer forintért talált gazdára, vagy a könnyed, ugyanakkor nagyon expresszív grafikai világot képviselő Kass Jánosnak tíz lapból álló Ótestamentum mappája 85 ezer forintos leütési árral.

Egyre nagyobb kereslet mutatkozik a kortárs művészek grafikái iránt is. A több műfajban és technikában is otthonosan mozgó Bukta Imre Tél című, akvarellel, temperával és tussal készült rajza a 30 ezer forintos kikiáltási árról egészen 95 ezerig emelkedett, Maurer Dóra Várakozás című szignált rézkarca 11 ezer forintról indulva 32 ezerért, El Kazovszkij Homolulu – Budapest című szimbolikus tusrajza 20 ezer forintról indulva végül 46 ezerért kelt el. Az Artéhoz hasonlóan az Abigailnél is megfigyelhető a kortárs művészek munkái felé való nyitás: így olyan művészek alkotásai is bekerültek a vasárnap tartandó árverés kínálatába, mint Gyarmathy Tihamér, Nádler István vagy Szabados Árpád.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.