BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állam és üzlet együttműködése

Számottevően növelte a vállalatok érdeklődését a Kogart által tervezett Kortárs Művészeti Gyűjtemény iránt az, hogy a kormányzat is elkötelezte magát a kezdeményezés mellett – közölte Fertőszögi Péter, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke. Kiemelte, hogy sok olyan kis- és közepes vállalkozás is csatlakozott a Kortárs Művészeti Gyűjtemény támogatóihoz, amely korábban nem folytatott kulturális mecenatúrát. Eddig tizenhét szerződést írtak alá (lásd táblázatunkat), és további körülbelül húsz áll előkészítés alatt.

A múlt héten aláírt megállapodás (amelyről a VG Online-on beszámoltunk) értelmében az Oktatási és Kulturális Minisztérium minden, az üzleti szférából érkező egymillió forintot félmillióval kiegészít, megteremtve ezzel a Nagy-Britanniában jól ismert Arts & Business együttműködések első hazai példáját.

A befolyó összegből a tavaly októberben létrehozott alapítvány neves művészettörténészekből álló kuratóriumának döntése alapján évente száz magyar képzőművész egy-egy alkotását vásárolják meg. A kamarai vezetőket, üzletembereket és diplomatákat (Bienerth Gusztáv AmCham- és Parragh László MKIK-elnök, Farkas Ádám Allianz-vezér, Nobilis Kristóf BIF-igazgató, Igor Savolszkij orosz és Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel osztrák nagykövet stb.) tömörítő szervezőbizottság száz céget kíván megnyerni ahhoz, hogy vállalják öt éven át egy-egy millió forint átutalását. Az állami apanázs mellett ez az adóalapból levonható adomány tenné lehetővé a művek megvásárlását. A folyamatosan bővülő gyűjtemény anyagát Budapesten és vidéken minden évben, kétévente pedig külföldön is bemutatná az alapítvány, és más intézmények számára ingyen lehetővé tenné annak kölcsönzését. A megvásárolandó száz alkotás közül minden évben huszonötöt jótékonysági árverésen értékesítenek.

Hiller István szakminiszter az aláírási ceremónián fontosnak nevezte, hogy az alapítvány forrásaiból évente 5-10 millió forint értékben a tárca Derkovits-ösztöndíjában részesülő fiatal művészektől vásároljanak képeket, szobrokat. Egyúttal bejelentette, hogy a közeljövőben előterjeszt egy törvényjavaslatot, amely szerint ezentúl minden állami vagy PPP-konstrukcióban megvalósuló beruházás büdzséjének egy százalékát kötelezően képzőművészeti alkotások vásárlására fordítsák. Ez lényegében általánossá tenné a felsőoktatási beruházásoknál – Magyar Universitas Program név alatt – évek óta működő gyakorlatot, és jelentősen bővítené a kortárs művészet iránti keresletet.

Támogató cégek, amelyek eddig aláírták a szerződéseket

BMZ Ingatlanforgalmazó Zrt.

Glatz és Társa Kft.

Interlines Vagyonkezelő Kft.

K&H Murillo Alkotó- és Előadó-

művészeti Alapítvány

Kelemen Gyula Alapítvány

Levantex Kft.

Líra és Lant Zrt.

Magnum Marketing Tanácsadó Kft.

Mono-Ko Bau Kft.

Pauker Zrt.

Publicis Kft.

Seffer & Renner Magánklinika Kft.

System Consulting Zrt.

Toperini Hungária Kft.

Zalai Nyomda Zrt.

Zöldkő Könyvvizsgáló és Gazdasági

Tanácsadó Kft.

Zwack Unicum Nyrt.

Glatz és Társa Kft.

Interlines Vagyonkezelő Kft.

K&H Murillo Alkotó- és Előadó-

művészeti Alapítvány

Kelemen Gyula Alapítvány

Levantex Kft.

Líra és Lant Zrt.

Magnum Marketing Tanácsadó Kft.

Mono-Ko Bau Kft.

Pauker Zrt.

Publicis Kft.

Seffer & Renner Magánklinika Kft.

System Consulting Zrt.

Toperini Hungária Kft.

Zalai Nyomda Zrt.

Zöldkő Könyvvizsgáló és Gazdasági

Tanácsadó Kft.

Zwack Unicum Nyrt.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.