BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörög a középmezőny

Moholy-Nagy László Nyugat-Európában több ízben kiállított és a szakirodalomban is nemegyszer reprodukált, akvarellel és gouache-sal színezett kollázsa jelenti az e heti budapesti aukciók szenzációját. A Belvedere Szalon 28 millió forintról indítja a patinás provenienciájú alkotást a szombat délutáni, sorrendben 19. művészeti árverésén. Közvetlenül a kollázs előtt, 71. és 72. tételszámmal Moholy-Nagy két fotogramjára lehet licitálni: az eredeti negatívokról készített nagyításokat 140 ezer forintról indítja Forró Tamás.

A Moholy-Nagy-képet leszámítva inkább az alacsonyabb árkategóriában találunk érdekességeket a Belvedere 202 tételes anyagában. Czigány Dezsőtől ugyan szerepel egy 8,5 millióra árazott gyümölcscsendélet, ám ez viszonylag késői, 1930 körül készült alkotás ugyanúgy, mint a 116. számmal induló Délfrancia táj (4,8 millió forint). Más modern klasszikusainktól – Scheiber Hugó, Czóbel Béla, Aba-Novák Vilmos, Vaszary János, Szőnyi István, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Martyn Ferenc, Perlrott-Csaba Vilmos, Márffy Ödön stb. – is találunk képeket az anyagban, néhány millió forintos kikiáltási árakon. A 19. századi mesterek közül egyebek mellett Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál egy-egy képét viszi kalapács alá Forró Tamás.

Ezeknél izgalmasabbak azok a művek, amely vagy kevésbé ismert alkotójuk, vagy grafikai technikájuk okán alacsonyabb árakról indulnak, ám kvalitásuk alapján elsőrangúnak tekinthetők. Ilyen például Istókovits Kálmán Magdolna című nagyméretű 1927-es festménye (6. tétel, 950 ezer forint), amelyet Bellák Gábor a művész első, nagy festői korszakának egyik reprezentatív munkájaként jellemez. Bozay László Kárpátaljai falu (149. tétel, 280 ezer forint) vagy Tibor Ernő Bretagne-i kikötő (43. tétel, 360 ezer forint) című festményénél is nagyobb vonzerő a kvalitás, mint a szignó. A grafikák között olyan csemegékre bukkanhatunk, mint például Mund

Hugó színezett litográfiái (3. és 14. tétel, 140–160 ezer forint), Bortnyik Sándor és Kádár Béla egy-egy remek tusrajza (67. és 68. tétel, 550, illetve 480 ezer forint) vagy Schadl János Csónakosok című expresszív rajza (99. tétel, 60 ezer forint).

A grafikák kedvelői számára az Abigail vasárnapi aukciója is komoly vásárlási lehetőséget kínál, méghozzá – a Belvedere Szalonnal ellentétben – nem csak a magasabb árkategóriában. Bálint Endrétől és Barcsay Jenőtől egyenként tucatnyi különböző technikájú, sokszorosított lapra tehetünk szert már néhány tízezer forinttól, de Korniss Dezső és Konok Tamás szitanyomatai is sokkal barátságosabb árakról indulnak, mint a BÁV múlt heti aukcióján – sikertelenül – szerepelt darabok. Korniss szitanyomatai 12–26 ezer forintról várják az ajánlatokat, Konok Tamásnál pedig 20–30 (illetve a 177. tételként szereplő tízdarabos mappa esetében 220) ezres induló árakkal számolhatunk. Az egyedi grafikák között Rozsda Endre, Gyarmathy Tihamér, Patkó Károly, Ferenczy Noémi különböző technikájú munkái 100–200 ezer, Kádár Béla, Dési-Huber István vagy éppen Czóbel Béla rajzai néhány tízezer forintról várják a liciteket.

A hét vége időrendben első művészeti aukcióját a Pécsi Kulturális Központ Dominikus házában rendezi a Képcsarnok. A két éve kezdett sorozat tizedik darabján másfél száz festmény, grafika és kisplasztika kerül kalapács alá. A korábbi képcsarnoki aukciókról ismert nevek közül a legtöbbel most is találkozunk az anyagban, Bartl Józseftől Orosz Gellértig, Gerzson Páltól Váli Dezsőig, Misch Ádámtól Tölg-Molnár Zoltánig. A kikiáltási árak megállapításánál sem változott az árverés szervezőinek stratégiája: minden tétel néhány tízezer forintos összegekről indul, így például Váli Dezső esetében ismét borítékolható a sokszoros licitemelkedés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.