BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csodák után korrekciók jöhetnek

Tavaly átlagosan 18 százalékkal nőttek az árak a nemzetközi műkincspiacon – számítja az Artprice. A Párizsban működő adatszolgáltató cég múlt héten közzétett éves jelentése szerint a képzőművészeti aukciók forgalma az átlagáraknál is nagyobb mértékben, 43,8 százalékkal emelkedett, és így elérte a 9,2 milliárd dollárt. Ez jócskán elmarad az Arts Economics februárban közölt 2006-os adataitól (VG, február 18., 15. oldal); a különbséget a két elemzés eltérő metodológiája magyarázza, hiszen az Arts Economics a képzőművészeti árveréseken túl a nemzetközi piac minden más szegmensét is figyelembe vette.

Az egyébként szintén kiemelkedőnek számító 2006-os évben 810, tavaly viszont már 1254 műalkotás leütési ára haladta meg az egymillió dollárt. Ez is mutatja, hogy a tavalyi esztendő valóban a „csodák éve” volt a műkincspiac számára – fogalmaz az Artprice. Annak ellenére, hogy nyár végétől nagy viharok söpörtek végig a világ pénzpiacain, az aukciósházak novemberi és decemberi árverései a vártnál jobb eredményekkel zárultak. Ezt a szakértők az „újgazdag” (orosz, kínai, indiai) vásárlók növekvő étvágyával magyarázzák.

Az Artprice adataiból kiderül, hogy sok gyűjtő jelentős profitra tett szert néhány évvel korábban megvett művek eladása révén. Hugh Grant például hat évvel ezelőtt 3,25 millió dollárért jutott hozzá Andy Warhol Elizabeth Taylorról készített arcképéhez, amelyet tavaly 21 millióért tudott értékesíteni a Christie’snél. Frank Auerbach egy vásznának az ára 2003-hoz képest megtízszereződött, és ha nem is ilyen mértékben, de az impresszionista mesterek – például Claude Monet – képein is jól lehetett keresni. A néhány ezer dolláros árkategóriában is előfordultak látványos drágulások, egyebek mellett a francia szimbolista Odilon Redon vagy a különböző avantgárd mozgalmakat végigjárt André Lhote alkotásainál. A tavaly elért kiemelkedő árak azonban sok esetben a plafonnak tekinthetők, hiszen előbb-utóbb a műkincspiacra is begyűrűzik a pénzpiaci válság. Így az Artprice arra számít, hogy 2008 a korrekciók éve lesz.

Az elemzésben az egyes művészek képeinek, grafikáinak és szobrainak aukciós összforgalma is szerepel. Ebből kiderül, hogy a huszadik századi nagyágyúk – Andy Warhol, Pablo Picasso, Francis Bacon, Mark Rothko – művei több százmillió dollár értékben cseréltek gazdát tavaly, és ezek a számok – a régebben „befutott” Picassót leszámítva – a 2006-osak többszörösét jelentik. A lista első harminc helyén egyébként kizárólag 19. század végi és 20. századi művészeket találunk: a régi mestereknél vezető Rembrandt nem egészen 36 millió dolláros összforgalma csupán a 32. helyre volt elegendő. Ebben persze a kínálat szűkössége játszotta a legnagyobb szerepet, hiszen hiába fizetnének a gyűjtők óriási összeget egy-egy Raffaellóért vagy Tizianóért, ha azok már túlnyomórészt múzeumokban vannak.

A magyar származású művészek közül háromnak sikerült bekerülnie az ötszázas élmezőnybe, ám ők mindannyian Nyugat-Európában alkottak-alkotnak. Victor Vasarely op-art művei a 2006-osnál kétszer nagyobb értékben, mintegy 14 millió dollárért cseréltek gazdát tavaly; Moholy-Nagy László 3,8 millióval a 333., Hantai Simon pedig 3 millióval a 416. helyen áll.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.