BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmillió forint nemes célokra

Rendkívül nagy forgalmat értek el az elmúlt hetekben tartott budapesti jótékonysági aukciók. Elsőként, április 4-én a Bátor Tábor Alapítvány javára felajánlott kortárs műalkotások kerültek kalapács alá. A Kieselbach és a Deák Erika Galéria által közösen szervezett árverés több mint 34 millió forintos összforgalommal zárult; ennek 30 százaléka – a korábbi Bátor Tábor-aukciókhoz hasonlóan – a felajánló művészeket, a többi az alapítványt illeti, amely a pénzből komplex terápiás rekreációs programokat valósít meg krónikus betegséggel élő gyermekek részére.

Az árverés sikerét elsősorban az magyarázza, hogy a felkínált anyag sok, valóban elsőrangú festményt, fotót és szobrot tartalmazott. Egyebek mellett Bak Imre, Bukta Imre, efZámbó István, feLugossy László, Fehér László, Szépfalvi Ágnes, Szotyori László, Szurcsik József, Szűcs Attila, Vojnich Erzsébet munkáira lehetett licitálni. A legmagasabb árat Szűcs Attila Trabant fával című festménye érte el (1,9 millió forint), de hasonlóan szerepelt Bukta Imre és Fehér László egy-egy képe is (1,8 millió). A fotók közül Kerekes Gábor Aircraft Cemetery című művének ára 400 ezer, Kudász Gábor Arion Bérház, Józsefváros című munkájáé pedig 600 ezer forintra kúszott fel.

A Bátor Tábor-aukció másnapján, április 5-én a BÁV rukkolt elő rendhagyó jótékonysági árveréssel. A Falk Art Fórum keretében a felújítás alatt álló Mátyás-templom harminc tetőcserepét vitték kalapács alá, és a bevételt természetesen az épület rekonstrukciójára fordítják. A Zsolnay-gyárban készült fehér, sárga és zöld cserepek néhány ezer vagy tízezer forintos árakon találtak gazdára, ez a legtöbb esetben kétszeres-háromszoros licitemelkedést jelentett.

A Virág Judit Galéria múlt pénteken, április 11-én árverezte a Soros-gyűjtemény modern festmény- és grafikai anyagát. Az aukción szereplő 134 tétel szinte mindegyikére volt jelentkező, és összesen több mint hetvenmillió forint gyűlt össze a Soros-alapítvány céljaira. A legmagasabb, 5,5-6 milliós árakat – egyúttal a legnagyobb arányú licitemelkedést – Kádár Béla festményei érték el, míg Scheiber Hugó nagy számban indított alkotásait az 1–3 millió forintos sávban ütötte le Virág Judit. Az alacsonyabb árkategóriában Bortnyik Sándor linómetszetei és a külföldi avantgárd művészek (például Jean Cocteau) grafikái is jól szerepeltek.

A napokban egy kuriózumnak számító jótékonysági árverésen is módunk lesz licitálni. Az Ostrom utcai Mono Galéria mintegy nyolcvan, Tibet javára felajánlott festményt, grafikát, fotót és kisplasztikát kínál eladásra, köztük Bak Imre, Csiszér Zsuzsi és Bálint Endre alkotásait. A tételek az aukció előtt fix áron vásárolhatók meg a galériában, majd az el nem kelt műveket szerdán holland típusú árverésen értékesítik – tehát az árak nem emelkednek, hanem mindaddig csökkennek, amíg nincs jelentkező.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.