Lakóházak festményárveréseken

Egyelőre az Egyesült Államokban sem tűnik igazán sikeresnek a modern lakóházak és azok berendezésének művészeti alkotásként való árverezése. Legutóbb a Christie’s tett látványos kísérletet az ingatlan- és műkincspiac összekapcsolására, amikor májusi New York-i festményárverésén Francis Bacon, Andy Warhol és más sztárfestők képei társaságában a bécsi születésű Richard Neutra által 1946-ban tervezett Kaufmann-házat is kalapács alá vitte. Az amerikai modernizmus egyik remekműveként számon tartott, öt hálószobás épület a kaliforniai Palm Springsben található, és az aukciósház óriási kampánnyal igyekezett alátámasztani a meglehetősen merész, 15–25 millió dolláros árelvárást. Az aukción végül egy vevő megadta a 15 milliós alsó limitet, de nem sokkal később visszavonult, így aztán kútba esett az ügylet.

Hasonló sorsra jutott tavaly októberben a magyar származású Bauhaus-mester, Marcel Breuer New York államban álló Wolfson Trailer-háza: a chicagói Richard Wright aukcióján mindössze egymillió dollárért ütötték le a 15 hektáros birtokon fekvő épületet, ám a vevő utóbb visszalépett – állítólag azért, mert a licitálás előtt csak fotókon látta azt, és a valóság már korántsem volt számára vonzó. Ugyanennél a cégnél ez év májusában kétmillió dollárért sem kellett senkinek Louis Kahn 1961-es philadelphiai Esherick-háza – holott ennyi pénzért egy átlagos impresszionista festményt sem lehet megvenni a vezető aukciósházaknál.

A The Los Angeles Times több tényezővel magyarázza az építészeti remekművek iránti gyér érdeklődést. A közelmúltbeli fiaskóknál nyilván szerepet játszott az amerikai ingatlanpiac leülése, de nem lehet mindent erre fogni. Egy lakóház nem mozgatható, tehát kincsképző funkciója csekély; sokat kell a fenntartására költeni, tehát a vevő komoly kötelezettséget vállal; az pedig, hogy egy dizájnklasszikusban lakhat az ember, sokak szemében nem ellentételezi a 20. század közepén épült rezidenciák mai igényekhez képest szűkös méreteit, rossz beosztását. Ahogy Joshua Holdeman, a Christie’s egyik New York-i vezetője a Financial Timesnak fogalmazott: egyelőre kevesen értik meg, hogy egy ház is lehet olyan jelentős kultúrkincs, mint egy festmény.

Az összképhez hozzátartozik, hogy az amerikai ingatlanválság előtti időszakban születtek biztató eredmények. Jean Prouvé New York-i Maison Tropicale-ja (1954) közel 5 millió dollárért került a világ egyik legnagyobb „házgyűjtőjének” számító ingatlanfejlesztő, André Balazs tulajdonába, Pierre Koenig egyik hollywoodi háza pedig 3,18 milliót ért meg egy vevőnek 2006-ban. Ettől függetlenül a tengerentúlon és Nyugat-Európában is gyakori (Magyarországon pedig szinte kizárólagos), hogy az eladósorba kerülő modern építészeti remekműveket – műemléki védettség hiányában, sőt sokszor annak ellenére is – lebontják, és a telkükön értékesebb ingatlant húznak fel.