A bankrendszer Sztálingrádja jöhet Kelet-Európában

Az elmélyült elemzéseiről ismert szerző – Ambrose Evans-Pritchard – rámutat, hogy a Kelet-Európában jelenlévő hitelintézmények vannak kitéve a legközvetlenebb veszélynek, ennek mértéke azonban akkora, hogy az egész kontinens bankrendszerét magával ránthatja.

A brit lap szerzője megvizsgálta, hogy mi a helyzet az osztrák pénzügyminiszter – Josef Pröll – legutóbbi, kétségbeesett kísérlete mögött, amellyel egy 150 milliárd euró összegű, uniós mentőcsomagot szeretett volna összehozni a volt keleti-blokk egésze számára. Osztrák bankok önmagukban vannak jelen 230 milliárd euró összegű hitelkihelyezésekkel az – Oroszországot és Ukrajnát is magában foglaló – térségben, ami az ország GDP-jének 70 százaléka. Ha ebből csak 10 százalék válna behajthatatlanná, akkor összeomlana az osztrák pénzügyi rendszer, ami a Bécsben megjelenő Der Standard szerint reális veszély. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank úgy ítélte meg, hogy az adott követelések 20 százalék körüli hányadát kell kétesnek tekinteni. A bécsi sajtó egyenesen arról ír, hogy a Bank Austria „monetáris Sztálingráddal” szembesül Kelet-Európában.

Az osztrák pénzügyminiszter által előterjesztett kérést egy legyintéssel – és „nem a mi problémánk” megjegyzéssel – utasította el a német pénzügyminiszter. A Telegraph szerzője szerint azonban Peer Steinbrück pénzügyminiszter könnyen rákényszerülhet, hogy hamarosan maga is szembenézzen a Kelet-Európában érlelődő pénzügyi kataklizmával. A Telegraph idézi a Morgan Stanley vezető valuta-stratégáját, aki szerint Kelet-Európa 1700 milliárd dollárnyi külföldi adósságot görget maga előtt, meglehetősen kedvezőtlen – azaz rövid – lejárati szerkezettel. Az idén ebből összesen 400 milliárd dollárnyit kellene refinanszíroznia – ez felér a térség összesített GDP-jével – amikor a hitelezők sorra becsukják a pénztár-ablakaikat.

Az orosz oligarchák és a nagyvállalatok 500 milliárd dollárral tartoznak a külföldnek, erre – a 40 dollár alatti olajár mellett – a központi kormány sem tud fedezetet biztosítani, főleg azt követően, hogy a tartalékai – 36 százalék elvesztése után – 400 milliárd dollár alá süllyedtek. Lengyelországban a jelzálog-hitelek 60 százalékát svájci frankban vették fel, ami – a zloty 50 százalékos árfolyamesése után – súlyosan megterheli az adósokat. Hasonló a helyzet Magyarországon, a Balkánon, a Baltikumban és Ukrajnában. A körülmények bizonyos mértékben emlékeztetnek az amerikai sub-prime hitelválságra, azzal az eltéréssel, hogy az amerikai bankok újracsomagolták és a hitelminősítők kedvező ajánlásával világszerte terítették a tartozásokat gyanútlan befektetők között. Európában viszont a bankok maguk kerültek horogra. A Kelet-Európában bajban lévők között említ a Telegraph vezető osztrák, svéd, belga, görög és olasz pénzintézeteket.

A spanyolok az újra válságéretté vált latin-amerikai térségben vannak veszélyesen elkötelezve, míg a brit és a svájci bankok Ázsiában helyeztek ki veszélyes körülmények között nagy összegeket. Az adott körülményeket különösen veszélyessé teszi, hogy az érlelődő, súlyos válság kezelésére nincs használható vagy bejáratott mechanizmus Európában. Míg az amerikai Fed tetszése szerint tudja elárasztani likviditással a gazdaságot, ideát az Európai Központi Banknak csak az árstabilitás fenntartására van mandátuma, ezért tagországi bankok megsegítésére nincs lehetősége, ennek még az ötlete is súlyos konfliktusokat váltana ki.

Az IMF mintegy 200 milliárd dolláros kihelyezhető pénze hamar elfogyhat, ha a kérelmezők sora – Magyarország, Ukrajna, Lettország, Fehéroroszország, Izland, Pakisztán, és esetleg Törökország után – tovább gyarapodhat. Ukrajna 16 milliárd dolláros IMF-hitele a semmibe tűnt, az ország az idén a GDP 12 százalékos csökkenésével kényszerül szembenézni. Pakisztán további 7,6 milliárd dollárt kér a nemzetközi hitelintézménytől. Az eszközei kihelyezése után az IMF kénytelen lesz elutasítani újabb kérelmezőket, de az is elképzelhető, hogy ismét elő kell venni a valutaalap globális likviditásteremtő szerepéről szóló korábbi terveket.