BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól jár, aki most befektet

Hosszú távra válságok idején érdemes befektetni. Ez a mostani helyzetre is áll, ám előtte célszerű megvizsgálnia a krízis lefolyásának lehetséges forgatókönyveit - írja a Figyelő.

Egyelőre senki sem tudja, meddig tart a válság, s hogy a rendkívül nehéz helyzetből Magyarország mikor és hogyan kecmereg ki. Az viszont könnyen megjövendölhető: jól járnak majd azok, akik a válságot arra használják ki, hogy elkezdjenek előtakarékoskodni, befektetni.

A válság kétféle módon sújtja Magyarországot. Egyrészt nincs deviza, befagytak a bankok hitelforrásai, másrészt nincs kereslet külföldön a magyar termékekre, még akkor sem, ha a 300 forint körüli euróárfolyam okán az exportőrök kedvező árat tudnak kínálni. Az előttünk álló évekre vonatkozó várakozásokat jórészt az határozza meg, hogy ki miként vélekedik a pénzügyi rendszert és a reálgazdaságot sújtó hatásokról. Amint a piac érzékeli a gyors kilábalás első apró jeleit, az árak meredeken megindulnak majd felfelé.

Aki tehát hisz a mesékben, az akár már most nekiállhat magyar állampapírokat és részvényeket vásárolni - ajánlja a Figyelő cikke. A BUX jócskán felülteljesítheti a vezető indexeket és régiós társait is, a honi blue-chipek közül az OTP duplázhatja, vagy akár triplázhatja értékét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.