BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még várat magára a bizalom

Az immár két hónapja tartó és jóformán töretlen tőzsderalinak köszönhetően hat hónapos mínuszt dolgoztak le április végére a részvényalapok – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adataiból. Ez nem is csoda, hiszen a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX is féléves csúcsra került az elmúlt napokban, és tegnap már átlépte a 14 000 pontot. A szakemberek ennek ellenére még óvatosak, s többen úgy vélik, a mostani emelkedés csak egy úgynevezett medve piaci rali, a valódi trendfordulóra még várni kell.

A március első felében kezdődött szárnyalás eredményeként mindenesetre a részvénytúlsúlyos konstrukciók hathavi időtávon nézve a negyedik hónap végén átlagosan 0,38, a tiszta részvényalapok pedig már 3,5 százalékos pluszban álltak. Az éves hozamok persze még mindig negatívak, átlagosan nagyjából 30 százalékos veszteség van az alapokon, a legjobban teljesítő konstrukciók is legalább 10-15 százalékos mínuszban állnak.

Féléves időtávon nézve április végén a legjobban az ázsiai és feltörekvő piaci részvényalapok álltak. Közülük a K&H Ázsia nyílt végű értékpapír-befektetési alap vitte a prímet több mint 40 százalékos hozammal, a második helyen szintén egy K&H-s, feltörekvő piaci alapokba fektető konstrukció állt, a bronzérmes pedig az OTP DWS feltörekvő piaci alapok alapja lett, megközelítőleg 27 százalékos nyereséggel. Szintén megtalálta a számítását az, aki a környezetkímélő technológiában hitt, a K&H ökoalapja ugyanis több mint 18 százalékot hozott a konyhára. (A származtatott alapok között is egy klímaalap lett egyébként a fél év nyertese: az OTP Klímaváltozás 130/30 csaknem 37 százalékos hozamot produkált.)

A negyedik hónap élmenői azonban nem ezek, hanem a Kelet-Közép-Európában, illetve Magyarországon befektető alapok lettek. Áprilisban nagyjából két tucat részvényalap ért el százalékosan két számjegyű hozamot, s ezek többsége idehaza vagy a régióban forgatta a vagyonát. A legjobban a Dialóg ingatlanfejlesztő részvényalapjának sikerült a hónap, a konstrukció árfolyama ugyanis több mint negyedével drágult, de az OTP kelet-közép-európai részvényalapjának befektetői is elégedettek lehetnek a havi szinten elért csaknem 22 százalékos nyereséggel. A fellendülés rá is fért már a konstrukciókra, hiszen hosszabb távon vizsgálva éppen a térség részvénypiacaiba invesztáló alapok álltak a legrosszabbul, éves szintű veszteségük 40 százalék körüli.

Az áprilisi impozáns eredmények ellenére a befektetők, úgy tűnik, még mindig nem bíznak a részvényalapokban. A MoneyMoon pénzügyi tanácsadó cég adatai szerint például a részvénytúlsúlyos konstrukciókból áprilisban több mint egymilliárd forint távozott, s számos, havi szinten tíz százalék fölötti hozammal büszkélkedő alapot is érintett a tőkevesztés. Több mint kétszázmillió forint hagyta el például az OTP Qualityt, 116,6 millióval csökkentették a hűtlen kliensek az Aegon Russia vagyonát, de még a havi szinten hozamcsúcsot felállított Dialóg ingatlanfejlesztő részvényalap is veszített némi tőkét. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.