BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügynökgondok a kasszáknál

Bár az új és átlépő magán-nyugdíjpénztári ügyfelek 80-90 százalékát valamilyen közvetítő szervezi be, ebben a pénzügyi szegmensben az ügynökökre vonatkozó szabályozás rendkívül hiányos – állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nemrég publikált felmérésében. „Jó lenne, ha a biztosítókéihoz hasonló feltételekkel: regisztrációval és megfelelő képzés birtokában működhetnének csak a pénztári ügynökök” – javasolja Ludvai Judit, az Aegon Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

A tagszervezőkre egyre többet költenek a kasszák: tavaly ez az összeg ágazati szinten már 2,19 milliárd forintot tett ki, vagyis csaknem 80 százalékkal nőtt egy év alatt. Ennek tükrében nem csoda, hogy a pénztárváltások száma is hasonló mértékben gyarapodott: tavaly minden 16. tag lecserélte a magánnyugdíjpénztárát. Ez nem is lenne probléma, ha az ügyfelek racionális érvek alapján váltanának, a felügyelet tapasztalatai szerint azonban nem ez a helyzet. A cserék és a kasszák múltbéli hozamai között a PSZÁF szerint nem mutatható ki összefüggés, az átlépések gyors ütemű szaporodását általában egy-egy nagyobb pénztár beindulása okozza. „Az Axa már harmadik éve a legjobb hozamú pénztár, ennek ellenére az elvándorló ügyfelek száma nem változik” – erősíti meg a felügyelet tapasztalatait Bába Julianna, az Axa Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke. A cég saját felmérése szerint az elvándorlók mindössze 2 százaléka elégedetlen a kasszával, 60-70 százalékuk mások, zömében ügynökök javaslatára vált, a többiek valamilyen pénzügyi intézményi akció miatt cserélnek pénztárat.

Az ügyfelek is arról számoltak be a PSZÁF felmérése szerint, hogy a pénztári közvetítők csak ímmel-ámmal világosítják fel őket a váltáskor. Mindössze 30 százalékuk tapasztalta, hogy az ügynök hozam, költség és kockázat szempontjából összehasonlította a különböző termékeket. A közvetítők tanácsadói tevékenységét is a magánkasszákkal kapcsolatban találták a leghiányosabbnak a kliensek.

A váltások számát az is fokozhatja, hogy szűkül a biztosítói és a hitelintézeti szektor, így a pénzügyi közvetítésből élő ügynökök átnyergelnek a pénztárakra. „A közvetítők nagyjából 10-15 ezer forintot kapnak egy-egy tag átléptetéséért, de vannak piaci hírek 20 ezer forint fölötti jutalékokról is” – mondta a PSZÁF sajtótájékoztatóján Erdős Mihály, a felügyelet főigazgató-helyettese. A zsebre tehető summa több kasszánál vagyonarányos, így az ügynökök jobban érdekeltek a régi, már nagyobb megtakarítást gyűjtött pénztártagok átléptetésében, mint teljesen új kliensek toborzásában. Ez pedig probléma lehet, a felelőtlen váltások a pénztárak és az egyes portfóliók között ugyanis a jelenlegi pénzügyi válságban rendkívül súlyos károkat okozhatnak az ügyfeleknek. „A veszélyt csak fokozza, hogy a kasszák az év eleje óta egységalapú elszámolási rendszert tesznek közzé, amelynek rövid távra vonatkozó adataiból téves következtetéseket lehet levonni” – figyelmeztet Ludvai Judit.

A felügyelet úgy véli, olyan szabályozást kell létrehozni, amely arra ösztönzi a tagokat, hogy a jobb hozamokat elérő pénztárakba lépjenek át, de a piaci szereplők is szeretnének véget vetni az áldatlan állapotoknak. A Stabilitás Pénztárszövetség például azt javasolja, hogy a pénztárváltás során az ügynökök kötelezően töltessenek ki az ügyfelekkel egy a PSZÁF által is jóváhagyott adatlapot, amely tartalmazza a kasszák hozamát és más fontos tudnivalókat. Emellett azt is szeretnék elérni, hogy a jelenlegi fél év helyett két évre növeljék azt az időt, amennyit a tagnak minimálisan ki kell várnia a pénztárváltáshoz. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.