Az ázsiai és európai parketteken a gyorsjelentések által keltett pozitív hangulat és a gyenge dollár emelte az olaj árát. Délre az elektronikus kereskedésben az augusztusi jegyzésű nyersolaj ára a 64,44 dollárt is elérte, majd 63,56 dolláron állapodott meg.
A jó hangulatról a Goldman Sachs, a JP Morgan és az Intel vártnál jobb múlt heti jelentési gondoskodtak. A befektetők ezen a héten az Apple, az Amazon és a Microsoft eredményeit figyelik majd. A Purvin & Gertz elemzője az AP-nek elmondta: ha a vállalati jelentések továbbra is bíztatóak, az olaj ára szinten maradhat.
Az olaj megfelelő befektetés a dollár gyengeségétől és az inflációtól tartó befektetők számára, ugyanakkor az amerikai tartalékokkal kapcsolatos adatok elbizonytalanítják őket, mivel azt jelzik: a kereslet továbbra is a válságnak megfelelő. A JBC Energy szakértője szerint az elmúlt napok áremelkedése korai optimizmusnak köszönhető és nem a gazdaság fundamentumainak. Ezek a továbbiakban is kordában tartják majd az olaj árát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.