Szép új világ: növekvő infláció

Napjainkban számos országban nemhogy alacsony, de negatív inflációról kell beszélnünk. Ám hasonlóan a magas inflációhoz, a defláció sem tesz jót a gazdaságnak. Az árszínvonal tartós csökkenését okozhatja a pénz- és/vagy hitelkínálat zsugorodása, de deflációhoz vezethet a kormányzat, a háztartások és a vállalatok drasztikus fogyasztás-visszafogása is. A defláció egyik kellemetlen mellékhatása a növekvő munkanélküliség, s ha beépül a várakozásokba, a fogyasztás visszafogásával még jobban növelheti a gazdaság visszaesését. Nem véletlen hát, hogy a központi bankok a két extrémumot egyaránt el kívánják kerülni, és a gazdaságnak egy köztes, ún. Goldilocks-állapotára törekszenek, amely nem annyira forró, hogy komoly inflációt gerjesszen, és nem is anynyira hideg, hogy a defláción keresztül recessziót hozzon. Az idilli állapotot viszont hosszú távon nem könnyű fenntartani, és – mint az angol Goldilocks mesében (Aranyhajú és a három medve) a dolgok csak addig mennek jól, míg haza nem érkezik a három medve (vagyis a medve piac), amelyek a zabkásájukat követelik, ami persze már rég elfogyott.

Még mielőtt elkezdenénk aggódni a defláció következményei miatt, vessünk egy pillantást Joachim Fels és Manoj Pradhan, a Morgan Stanley elemzőinek érveire. Ezekből kiderül, hogy a piacok eddig túl derűlátóan nyugtázták a hosszabb távú inflációs kockázatokat, egyre valószínűbbé válik, hogy az elkövetkező évtizedben az infláció jelentősen meghaladja az elmúlt évtizedben látott szinteket. A legtöbb elemző túlbecsüli a „kibocsátási rés” nagyságát és annak az inflációra gyakorolt kedvező hatását. A leggyakoribb érv szerint a recesszió során a tényleges és a potenciális kibocsátás jelentősen elszakadt egymástól, létrehozva ezzel a kibocsátási rést, amely hatalmas szabad kapacitást eredményez, s ennek felszívódása évekig is eltarthat. Ez az úgynevezett output gap a legújabb San Franciscó-i Fed-jelentés szerint viszont korántsem akkora, mint azt az amerikai kongresszus költségvetési hivatala (CBO) állította. A másik érv, amely szerint ez az elmélet kevésbé helytálló, azokra a kutatásokra hivatkozik, amelyek szerint a kibocsátási rések csak csekély hatást gyakorolnak az inflációra, a globális infláció sokkal dominánsabban hat a belföldi inflációs rátára.

Azok a világszerte ható erők – így a termelékenység, a dereguláció és a globalizáció –, amelyek az elmúlt évtizedekben hozzájárultak az infláció alacsony szinten tartásához, valószínűleg a jövőben csak jóval korlátozottabban érvényesülhetnek. A globalizáció a következő néhány évben valószínűleg kevésbé lesz gyors, mivel felerősödött a kúszó protekcionizmus. A nemzeti vállalatok túlzott támogatása a behozatali verseny csökkenésének irányába hat. A dereguláció a korábbi szintekről az erőteljesebb szabályozás felé fog elmozdulni, mert a mostani válság részben annak a ténynek a számlájára is írható, hogy esetenként igen laza volt a szabályozás, így szinte bármit büntetlenül meg lehetett tenni. Mindez a verseny csökkenésén keresztül ismét az árszínvonal növelésének irányába hat. A termelékenység növekedésének üteme is lassul, ez így a fajlagos munkaerőköltséget növeli.

A kvantitatív könnyítés jelen pillanatban is teljes erőbedobással üzemel a világban, és félő, hogy a robogó gyorsvonatot a jegybankok egyre nehezebben tudják majd megfékezni, különösen, ha a növekedés továbbra is visszafogott marad. A monetáris szigorítás ezért jóval hoszszabb távon érezteti majd csak az inflációra gyakorolt hatását, és nagyon nehéz lesz a piacról kiszívni a bepumpált dollárszázmilliárdokat. Minél tovább állnak fent a laza monetáris kondíciók, annál valószínűbb az infláció jövőbeli, szignifikáns emelkedése.

A nyersanyagok természetes fedezeti ügyletnek tekinthetők az inflációs kockázatok csökkentésére. A magas átlagos árszínvonal-emelkedés többnyire a robbanásszerűen fejlődő gazdaságok ismérve, de a fentiekben láthattuk, hogy a globális recesszióból éppen kikecmergő gazdaságban is felütheti a fejét az emelkedő infláció. A növekedés lassú megindulásával ismételten növekszik majd a kereslet a nyersanyagok iránt is, ez azok drágulásában csapódik majd le.

A nyersanyagpiacok a magánbefektetők többsége számára többnyire elérhetetlenek, mert sem kellő tapasztalattal, sem a megfelelő mennyiségű befektethető összeggel nem rendelkeznek. Arról már nem is beszélve, hogy ezen a piacon hatalmas a volatilitás, és ebből kifolyólag roppant kockázatos, ugyanakkor nagyon jövedelmező is lehet a befektetés. Az Aegon Alapkezelő származtatott abszolút hozamú alapjai a jövőben is befektethetnek a határidős nyersanyagpiacokon, hogy a más eszközosztályokban elérhető profitot kiegészíthessék a commodity (legyen az hard vagy soft) piac nyújtotta hozamlehetőségekkel.

Tájékoztatás

Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.

A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő vezető termékmenedzsere