Napjainkban számos országban nemhogy alacsony, de negatív inflációról kell beszélnünk. Ám hasonlóan a magas inflációhoz, a defláció sem tesz jót a gazdaságnak. Az árszínvonal tartós csökkenését okozhatja a pénz- és/vagy hitelkínálat zsugorodása, de deflációhoz vezethet a kormányzat, a háztartások és a vállalatok drasztikus fogyasztás-visszafogása is. A defláció egyik kellemetlen mellékhatása a növekvő munkanélküliség, s ha beépül a várakozásokba, a fogyasztás visszafogásával még jobban növelheti a gazdaság visszaesését. Nem véletlen hát, hogy a központi bankok a két extrémumot egyaránt el kívánják kerülni, és a gazdaságnak egy köztes, ún. Goldilocks-állapotára törekszenek, amely nem annyira forró, hogy komoly inflációt gerjesszen, és nem is anynyira hideg, hogy a defláción keresztül recessziót hozzon. Az idilli állapotot viszont hosszú távon nem könnyű fenntartani, és – mint az angol Goldilocks mesében (Aranyhajú és a három medve) a dolgok csak addig mennek jól, míg haza nem érkezik a három medve (vagyis a medve piac), amelyek a zabkásájukat követelik, ami persze már rég elfogyott.
Még mielőtt elkezdenénk aggódni a defláció következményei miatt, vessünk egy pillantást Joachim Fels és Manoj Pradhan, a Morgan Stanley elemzőinek érveire. Ezekből kiderül, hogy a piacok eddig túl derűlátóan nyugtázták a hosszabb távú inflációs kockázatokat, egyre valószínűbbé válik, hogy az elkövetkező évtizedben az infláció jelentősen meghaladja az elmúlt évtizedben látott szinteket. A legtöbb elemző túlbecsüli a „kibocsátási rés” nagyságát és annak az inflációra gyakorolt kedvező hatását. A leggyakoribb érv szerint a recesszió során a tényleges és a potenciális kibocsátás jelentősen elszakadt egymástól, létrehozva ezzel a kibocsátási rést, amely hatalmas szabad kapacitást eredményez, s ennek felszívódása évekig is eltarthat. Ez az úgynevezett output gap a legújabb San Franciscó-i Fed-jelentés szerint viszont korántsem akkora, mint azt az amerikai kongresszus költségvetési hivatala (CBO) állította. A másik érv, amely szerint ez az elmélet kevésbé helytálló, azokra a kutatásokra hivatkozik, amelyek szerint a kibocsátási rések csak csekély hatást gyakorolnak az inflációra, a globális infláció sokkal dominánsabban hat a belföldi inflációs rátára.
Azok a világszerte ható erők – így a termelékenység, a dereguláció és a globalizáció –, amelyek az elmúlt évtizedekben hozzájárultak az infláció alacsony szinten tartásához, valószínűleg a jövőben csak jóval korlátozottabban érvényesülhetnek. A globalizáció a következő néhány évben valószínűleg kevésbé lesz gyors, mivel felerősödött a kúszó protekcionizmus. A nemzeti vállalatok túlzott támogatása a behozatali verseny csökkenésének irányába hat. A dereguláció a korábbi szintekről az erőteljesebb szabályozás felé fog elmozdulni, mert a mostani válság részben annak a ténynek a számlájára is írható, hogy esetenként igen laza volt a szabályozás, így szinte bármit büntetlenül meg lehetett tenni. Mindez a verseny csökkenésén keresztül ismét az árszínvonal növelésének irányába hat. A termelékenység növekedésének üteme is lassul, ez így a fajlagos munkaerőköltséget növeli.
A kvantitatív könnyítés jelen pillanatban is teljes erőbedobással üzemel a világban, és félő, hogy a robogó gyorsvonatot a jegybankok egyre nehezebben tudják majd megfékezni, különösen, ha a növekedés továbbra is visszafogott marad. A monetáris szigorítás ezért jóval hoszszabb távon érezteti majd csak az inflációra gyakorolt hatását, és nagyon nehéz lesz a piacról kiszívni a bepumpált dollárszázmilliárdokat. Minél tovább állnak fent a laza monetáris kondíciók, annál valószínűbb az infláció jövőbeli, szignifikáns emelkedése.
A nyersanyagok természetes fedezeti ügyletnek tekinthetők az inflációs kockázatok csökkentésére. A magas átlagos árszínvonal-emelkedés többnyire a robbanásszerűen fejlődő gazdaságok ismérve, de a fentiekben láthattuk, hogy a globális recesszióból éppen kikecmergő gazdaságban is felütheti a fejét az emelkedő infláció. A növekedés lassú megindulásával ismételten növekszik majd a kereslet a nyersanyagok iránt is, ez azok drágulásában csapódik majd le.
A nyersanyagpiacok a magánbefektetők többsége számára többnyire elérhetetlenek, mert sem kellő tapasztalattal, sem a megfelelő mennyiségű befektethető összeggel nem rendelkeznek. Arról már nem is beszélve, hogy ezen a piacon hatalmas a volatilitás, és ebből kifolyólag roppant kockázatos, ugyanakkor nagyon jövedelmező is lehet a befektetés. Az Aegon Alapkezelő származtatott abszolút hozamú alapjai a jövőben is befektethetnek a határidős nyersanyagpiacokon, hogy a más eszközosztályokban elérhető profitot kiegészíthessék a commodity (legyen az hard vagy soft) piac nyújtotta hozamlehetőségekkel.
Tájékoztatás
Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.
A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő vezető termékmenedzsere
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.