BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Délutánra begyújtotta a rakétákat a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 501,56 pontos, 2,54 százalékos emelkedéssel, 20.286,04 ponton zárt kedden.

Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője rámutatott: elsősorban kereskedéstechnikai okok vezethettek a keddi emelkedéshez a Budapesti Értéktőzsdén, mivel nem volt olyan hír a nap folyamán, amely jelentősebben befolyásolta volna a BUX értékét.

Az üzletkötő szerint az elmúlt félévben tapasztalható emelkedő trend van még mindig érvényben a részvénypiacokon, amelynek forgatókönyve szerint egy pár napos alacsony forgalmú csökkenés után jóval nagyobb forgalmú növekedés következik.

Hozzátette: a legtöbb magyar vezető részvény erős támasz előtt áll, azonban ha ezeket sikerül árfolyamaiknak áttörni, akkor jelentős emelkedés jöhet a piacon. Ettől függetlenül azonban a nagyobb korrekciónak is megvannak a fundamentális alapjai, bár az üzletkötő úgy látja a befektetők nem vevők a csökkenésre, jelenleg sokkal nagyobb a vételi kedv, mint az eladási.

A szakértő kiemelte: a régiós börzékkel teljesen együtt mozgott a BUX kedden, és a forint is erősödni tudott kis mértékben. Söre Balázs elmondta: az elkövetkező hetekben egy egyre gyorsuló emelkedés mehet végbe a piacokon, ami megalapozna egy nagyobb korrekciót.

A magyar blue chipek közül elsősorban az OTP és a Mol papírjait vették a befektetők kedden. A határidős üzletkötő szerint amennyiben a bankpapír árfolyama átlépi az 5.500 forintos támaszt, egy komolyabb erősödés mehet végbe piacán, amely során akár 6.000 forint fölé is juthat a részvény.

A Mol árfolyama 680 forinttal, 4,66 százalékkal 15.280 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 234 forinttal, 4,56 százalékkal 5.360 forintra nőtt, forgalmuk 16,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,37 százalékkal 811 forintra csökkent, forgalma 1,7 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,01 százalékkal 37.705 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 119,6 millió forintos forgalom mellett 360 forinttal, 1,86 százalékkal 19.700 forintra nőtt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.940,99 ponton zárt kedden, ez 30,06 pontos, 1,57 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Rekord szintre emelkedett az arany ára kedden délután Londonban, miután egyheti mélypontra gyengült a dollár az euróval szemben. 

Röviddel 16 óra után az arany unciáját 1.040,15 dolláron jegyezték, miután hétfőn késő este 1.016,65 dolláron állt New Yorkban.

Elemzők azzal számolnak, hogy a következő 3-6 hónapban tovább emelkedik a nemesfém ára.

A JP Morgan elemzője szerint a befektetők dolláreladásba fogtak, miközben más devizákba, illetve aranyba fektetik pénzüket. A Mitsubishi aranypiaci szakértője az amerikai deficittel, a dollárral és a hosszabb távú kedvezőtlen inflációs kilátásokkal kapcsolatos aggodalmakra, illetve azokra a várakozásokra vezette vissza az arany drágulását, hogy általában nőni fognak a nyersanyagárak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.