BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyedül hagyták a kormányok a régiós bankokat

„A közép-európai országok kormányai nem kivételeztek saját bankjaikkal, pedig a válság miatt számos korábban elfogadottnak tekintett magatartási szabály alól ki lehetett bújni. Legalábbis ezt jelzi, hogy Belgiumban, Hollandiában, Németországban vagy éppen Nagy-Britanniában rendre előfordultak jelentős állami beavatkozással járó bankmentő akciók.

sakis a jövő döntheti majd el, hogy a nem-beavatkozással a közép-európai országok egyedülálló alkalmat mulasztottak-e el és ezzel felelőtlenek voltak, vagy éppen így védték megfelelő módon az adófizetők érdekeit.” – véli Bernáth Tamás, a Scale Consulting ügyvezető partnere annak a tanulmánynak az összeállítása kapcsán, melyben a tanácsadó cég a pénzügyi és banki válság kezelésének régiós gyakorlatát elemzi.

Így például Lengyelországban, a régió legnépesebb országában a többségi állami tulajdonban álló PKO PB semmilyen közvetlen támogatást nem kapott, bár a szektor egészét megsegítette a Nemzeti Bank, például banki kötvények nyíltpiaci felvásárlásával. Romániában viszont a kormány félmilliárd euróval megemelte a tisztán állami tulajdonban lévő CEC Bank alaptőkéjét, miközben egyértelműen a bank feladatául szabta, hogy olcsó hitelekkel segítse a kis- és középvállalkozások talpon maradását.

Érdekes ellentétként a szintén román tulajdonú, de majdnem teljesen magánkézben lévő Banca Transilvania, az ország 4. legnagyobb bankja semmilyen előnyt nem kovácsolhatott kivételes helyzetéből, sőt hátrányba került a nagy, „otthonról” frissen feltőkésített bankcsoportokkal  szemben, mint amilyen például az Erste, a Société Générale, vagy az Unicredit. Hasonló helyzetbe került és elesett bármilyen támogatástól Bulgária egyetlen hazai tulajdonú bankja, a First Investment Bank is.

A nem EU-tag Horvátország és Szerbia sem támogatta közvetlenül „saját bankjait”, a Hrvatska Postanska-t, illetve a Komercijalna Banka-t. Ugyanakkor a szerb nemzeti bank gondosan kidolgozott lépéseket fogadtatott el a négy legnagyobb bankkal – közte a KB-val is, melyek - az előtörlesztés ingyenessé tételétől az ügyfél kérésére elvégezhető devizanem-váltásokig - mind az ügyfelek védelmét szolgálták. Megint más utat választott Szlovénia: 150 millió euró állami támogatást adott hat banknak, köztük a hazai tulajdonú Abankának, hogy ezzel is fellendítse a vállalatfinanszírozási tevékenységet.

Magyarországon az OTP és az FHB számít jelentős hazai szereplőnek, míg a takarékszövetkezetek részben széttagoltságuk miatt, részben átlagnál jóval erősebb forrásellátottságuk miatt nem igazán kerültek szóba mentőakciók célpontjaként.  „A 2008. decemberi bankmentő csomagot eredetileg sokan az OTP-ben való állami befolyás erősítés eszközének gondolták. Ezzel szemben nagyobb szerepe lett a gyakorlatban a kkv-k hitelezésére és vállalatfinanszírozásra fordítandó 2009. márciusi hitel megnyitásának, amelyből 400 milliárd forintot az OTP, 120 milliárdot pedig az FHB kapott. 

Végül Magyarországon is bekövetkezett ugyanaz, ami Romániában: az állam tőkét is emelt egy érdekeltségében, ezzel pedig jelentősen megnövelte részesedését. Az FHB Jelzálogbanknak juttatott 30 milliárd forint a kb. 4 százalékos tulajdonosi hányadot mintegy 44 százalékra emelte, ez pedig már meglepően közel van az állami befolyás elsődlegességét biztosító 51 százalékhoz” – összegezte a magyarországi helyzetet Bernáth Tamás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.