BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhalasztotta a CSA eladását Prága

Mégsem adja el a CSA cseh nemzeti légitársaságot a prágai kormány – jelentette be Jan Fischer miniszterelnök. A társaság magánosítására az év elején írtak ki pályázatot; a kormány 4-5 milliárd koronás (40-50 milliárd forintos) bevételt remélt az ügyletből, ám az egyetlen versenyben maradt érdeklődő, az Unimex/Travel Service konzorcium mindössze egymilliárd koronát ajánlott, ezt a kabinet kevesellte. A kormány tájékoztatása szerint emellett a konzorcium több egyéb feltétele is elfogadhatatlan volt, például az, hogy az Unimex/Travel Service négy részletben, csak 2013-ra fizette volna ki a CSA vételárát.

A privatizáció leállítása mindazonáltal kifejezetten rosszul jön Prágának, a CSA-nál ugyanis elkerülhetetlen a szerkezeti átalakítás a működőképesség fenntartásához, és ez a feladat így most a kormányra marad. Emellett szakértői becslések szerint legalább 700 millió koronát kell a CSA-ba pumpálni, ez most szintén az államra hárul. A magánosítás ugyanakkor nem került le véglegesen a napirendről – hangsúlyozta Eduard Janota pénzügyminiszter.

A CSA az idei évet a várakozások szerint mintegy 3,2 milliárd koronás veszteséggel zárhatja. Annak ellenére, hogy a közelmúltban a légitársaság menedzsmentjének sikerült megegyeznie a szakszervezetekkel egy jelentős bércsökkentésben. A megállapodás értelmében a pilóták havibére 30 százalékkal, a stewardesseké 15 százalékkal, míg a többi alkalmazotté 10 százalékkal csökken. Az egyezség november 1-jén lép életbe. VG

Iberia: sztrájk

A légiszemélyzet sztrájkja miatt több száz járatát törölte tegnap az Iberia spanyol légitársaság. A munkabeszüntetés, amely ma is folytatódik, a belföldi járatok mellett a társaság nemzetközi légi forgalmát is érinti. A légiszemélyzetet képviselő szakszervezetek november 10-re és 11-re ismét sztrájkot hirdettek. A munkabeszüntetéssel béremelést és a kollektív szerződés javítását akarják elérni.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.