BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eszközalapportált indított a MoneyMoon

Új szolgáltatásokkal bővül a MoneyMoon pénzügyi tanácsadó cég portálja – közölte Kiss Imre, a társaság ügyvezető igazgatója tegnap egy sajtóeseményen. A társaság honlapján eddig a befektetési és a nyugdíjalapok hozamát lehetett csak lekérdezni, tegnaptól azonban már több mint 400 unit-linked eszközalap is szerepel az adatbázisban. Ez azért is fontos eredmény, mivel eddig viszonylag alacsony volt a transzparencia a befektetési célú életbiztosítások piacán, nehéz volt összehasonlítani egymással a különböző eszközalapokat. Emellett a befektetők bizalma is megrendült az életbiztosításokban a tavalyi veszteségek után.

A cég honlapján új szolgáltatásként lehetővé teszi a befektetők számára két biztosító vagy befektetési alapkezelő alapjainak az összehasonlítását. Emellett a legnépszerűbb eszközalap-kategóriákra automatikus rangsorolást is kínál: így a felhasználók könnyen lekérdezhetik az ázsiai, feltörekvő piaci és kelet-európai eszközalapok krémjét. Ennek során a MoneyMoon arra a némileg meglepő eredményre jutott, hogy a befektetési és a nyugdíjalapokkal ellentétben a legmagasabb hozamot elért eszközalapok voltak azok, amelyeknél a kockázatra vetített hozam is a legkedvezőbben alakult, vagyis egyes vagyonkezelők a kiugróan jó teljesítményt alacsonyabb vagy hasonló kockázat mellett érték el, mint versenytársaik.

A feltörekvő piaci eszközalapok közül egyébként egyéves időtávon az ázsiai és kínai alapok állnak az élen, ezek már bőven ledolgozták a Lehman Brothers összeomlása óta elszenvedett bukásokat. A kelet-európai részvényalapok azonban még mindig százalékosan két számjegyű mínuszban állnak.

A MoneyMoon egyébként az adatok elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy a unit-linked alapok megfelelő időtávon jó befektetésnek számítanak. Ezek a konstrukciók 55-60 százalékos részvénykitettségüknek köszönhetően hozam terén túlszárnyalták a nyugdíjpénztári portfóliókat. Hátrányuk is van viszont: a magas költségszint. A magyarországi piacon emellett jellemző hiba volt az ügynökök részéről, hogy elhanyagolták a diverzifikációt, és jellemzően csak az ázsiai részvényalapokra beszélték rá a klienseket. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.