Külföldi és hazai klasszisok

Kissé háttérbe szorultak a fiatal, a piacon még be nem járatott művészek a hazai kortárs galériák aktuális tárlatain. A kiállítóhelyek többsége igyekszik olyan biztos neveket felvonultatni, amelyek láttán talán a válság ellenére is hajlandók a zsebükbe nyúlni a gyűjtők.

A két legrégebbi múltra viszszatekintő budapesti kortárs galéria, a Knoll és a Várfok különösen erős „nagyágyúkkal” rukkolt elő. A Knollnál szeptember közepe óta látható a világ egyik legjelentősebb ma élő szobrászaként számon tartott Tony Cragg néhány friss alkotása. A Turner-díjtól a Piepenbrock szobrászati díjig számos elismeréssel jutalmazott művész az anyag látszólagos egymásra rétegzésével, csavarásával, forgatásával, nyújtásával és eltolásával hozza létre műveit, úgy, mintha egy képzeletbeli gerincoszlop köré készítené azokat. A fa-, gipsz-, kő- vagy bronzszobrok szigorúan véve nem antropomorfak, sziluettjeikben mégis ismerős formák, testek fedezhetők fel, sőt gyakran emberi arcokat, profilokat idéznek.

A Várfok nemrég nyílt kiállításain az idén 88 éves, fiatal korában Picasso körében forgott Francoise Gilot, illetve a magyar művészet egyik élő klasszikusának számító, 71 éves Nádler István festményeiben gyönyörködhetünk. Mindkét művész több alkalommal kiállított már a Várfoknál, sőt Nádler első önálló párizsi tárlata is a galéria tulajdonosa, Szalóky Károly közreműködésével valósulhatott meg tavaly, a Galerie Kellerben. A most kiállított Nádler-képek nemcsak a mester hetvenes-nyolcvanas évekbeli stílusától különböznek, hanem az ezredforduló környékén jellemző sötét színvilágú spirituális tereitől is. Élénk, nagy felületű, homogén színfoltok, cikázó gesztusok, energia és életöröm jellemzi a Várfok Galéria XO Termében látható műveket. Gilot képeinek összhatását a színek és az azokból építkező absztrakt struktúrák játéka határozza meg, amelyekkel a sors kifürkészhetetlen útjait, az életben felmerülő „gordiuszi csomókat” próbálja kutatni a művész.

A Godot Galéria szintén egy elismert, gyakran kiállító művésznek szenteli aktuális kiállítását. Ujházi Péter – akinek előző bemutatóját éppen a Várfokban láthattuk a nyár elején – mögött több mint három évtizedes alkotópálya áll. Különös súlyt kapnak az oeuvre-ben a papírmunkák, legyen szó rajzokról, akvarellekről, dobozokról vagy kollázsolt, térbeli papírmunkákról. Ujházi műveit egyébként a Godot tárlatával egy időben az újlipótvárosi Studio 1900 Galériában is megtekinthetjük. Az élő klasszikusok közé sorolhatjuk Baranyai Andrást is, akinek fotómunkái a Vintage Galériában láthatók.

Persze a kísérletezés sem veszett ki teljesen a budapesti galériás szcénából. A NextArt e héten nyíló kiállítása például a Hamburgban élő Annette Streyl épületmodelljeit vonultatja fel. Az 1:100-as méretarányú, aprólékos kivitelezésük révén a kőszobrokkal versengő modellek egyebek mellett a berlini Reichstagot, a New York-i AT&T-székházat, egy IKEA áruházat vagy éppen egy McDonald’s éttermet ábrázolnak. Utóbbiaknál az uniformizált tömegfogyasztáshoz kapcsolódó funkció és a modellek aprólékos, kézműves kivitelezése meglehetősen ironikus hatást kelt. Streylhez hasonlóan új felfedezésnek számít a hazai művészeti életben a Molnár Ani Galériában bemutatkozó két Németországban élő művész, Ágnes Lőrincz és Katharina Roters is. Hozzátehetjük: néha a nagy nevek felvonultatása is inkább kísérletezésnek, semmint biztos üzleti számításnak tekinthető, hiszen például a Tony Cragg-szobrok 140 ezer eurónál kezdődő árszintje csillagászatinak számít a hazai kortárs piacon.