BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugdíjpénztárak: átalakul a rendszer

Döntések. Holnap nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján 2013-tól a magánnyugdíjpénztárak magán-nyugdíjbiztosítókká alakulnának. Oszkó Péter pénzügyminiszter tegnap a kormányszóvivő tájékoztatón tett bejelentésekor hangsúlyozta, a magán-nyugdíjbiztosítók átláthatóbban és hatékonyabban tudnak működni, továbbá esetükben a tulajdonosi kontroll jobban érvényesíthető, emellett csökkenhet a tagok kockázata. A tagok számára biztosított garanciák és megtakarítások érintetlenek maradnának, a jelenlegi pénztárak társasági formában működő biztosítókká válnának. Az átalakuló vagy újjáalakuló magán-nyugdíjbiztosítóknak minimum 100 millió forint tőkefedezettel kell rendelkezniük, így feltehetően a kisebb taglétszámú magán-nyugdíjbiztosítók is a piacon maradnak. Kiemelte, megmaradnának az olyan garanciális szabályok, hogy nem lehet különbséget tenni nemek, egészségi állapot és iskolai végzettség alapján. Újdonság lesz ugyanakkor, hogy választani lehet a járadék tartalmában: inflációkövetéssel indexált járandóság vagy magasabb kockázatú és nagyobb hozammal kecsegtető szolgáltatás vehető igénybe. Utóbbi esetében persze előfordulhat, hogy – hozamcsökkenés esetén – kisebb lesz az igénybe vehető összeg.

A kormány tegnap a lakáshiteleseknek nyújtandó áthidaló kölcsönnel kapcsolatos döntést is hozott, mert alacsony volt az érdeklődés. A mostani változások azt célozzák, hogy szélesebb körben is elérhető legyen a hitel, s hosszabbodjon a kölcsön igénylésének határideje. Az eredeti elképzelés szerint ez 2010. június 30-a volt, a mostani döntés szerint a jövő évv végéig tolódna ki. Ezentúl azok is igénybe vehetik a hitelt, akik közös megegyezéssel hagyták el a munkahelyüket. Az áthidaló kölcsön futamideje 60-ról 90 hónapra nőne, a minimális törlesztőrészlet havi 20 ezer forint lenne. A változtatásokhoz az Európai Bizottság engedélyére is szükség van, azt a kormány sürgősséggel kéri. Azzal kapcsolatosan, készültek-e modellszámítások arra vonatkozóan, hogy a kedvezőbb feltételek életbelépése esetén mennyivel nőhet az igénylők száma, Oszkó Péter nem említett konkrét számot, csupán annyit mondott, „jócskán van mozgástér”. Az áthidaló hitelt eddig csupán néhány százan igényelték, holott erre a célra több milliárd forintos keret áll rendelkezésre. AV



Változások a hitelfelvételben

Forrás: VG-gyűjtés

1. A 2009. szeptember 30-a utáni munkaviszony megszűnése nemcsak elbocsátással, hanem közös megegyezéssel is történhet

2. 60 hónap helyett 90 hónapos futamidő

3. Havi 10 ezer helyett 20 ezer forintos törlesztőrészlet

4. Hiteligénylés 2010. június 30-a helyett december 31-ig


1. A 2009. szeptember 30-a utáni munkaviszony megszűnése nemcsak elbocsátással, hanem közös megegyezéssel is történhet

2. 60 hónap helyett 90 hónapos futamidő

3. Havi 10 ezer helyett 20 ezer forintos törlesztőrészlet

4. Hiteligénylés 2010. június 30-a helyett december 31-ig

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.