BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartalékolnak a téli szezonra

Sok érdekességet tartalmazó, de mind a műfajokat, mind a minőséget tekintve nagyon vegyes anyagot árverez az előttünk álló héten a Pintér Aukciósház és a Polgár Galéria. A két cég szemmel láthatóan a karácsony előtti árverésekre tartalékolja komolyabb darabjait; a Polgár esetében ezt bizonyítja, hogy a télen kalapács alá kerülő húzódarabok némelyike már a mostani katalógusban (és az aukciós kiállításon) is megtekinthető.

Az eddig csak festményanyaggal előrukkolt Pintér Aukciósház most néhány bútort, ékszert, ezüsttárgyat, kerámiát és más dísztárgyat is felvonultat szerda esti árverésén. Ezek zöme 100 ezer forint alatti összegről indul, de találunk például egy barokk oltárról származó angyalszobrot is 390 ezerért (101. tétel). A 144 tétel közel felét kitevő kortárs mezőnyben egyebek mellett Bukta Imre, Gaál József, Jovián György, Pauer Gyula, Rácmolnár Sándor festményei, fotói, plasztikái szerepelnek. A régebbi festmények között ismeretlen művésztől származó 18. századi csatajelenet (121., 2,5 millió), huszadik századi kismesterek (Basch Andor, Diener Dénes Rudolf stb.) műve és egy – nem teljes – Rippl-Rónai-cinkográfiaalbum (134., 50 ezer) egyaránt akad.

Korábbi aukciói mérsékelt sikerére és a bizonytalan piaci helyzetre tekintettel a Pintér most csökkentett vevői és beadói jutalékkal próbálja felpörgetni az üzletmenetet. A beadóktól 20 helyett 15 százalékot vonnak le a leütési értékből, és a vevőknek is csak 15 százalékot kell ráfizetniük az árra. Ez a jutalékszint a könyvárveréseken megszokottnak számít, de a művészeti aukciókat rendező cégek magasabb, húsz százalék körüli vevői jutalékkal dolgoznak. A cég ezentúl minden hónap első szerdájára ígér egy árverést, bízva abban, hogy a csökkentett jutalékszintet látva a beadók és a vevők is megmozdulnak.

A Polgár Galéria csütörtökön és pénteken összesen bő ötszáz tételt visz kalapács alá. Az első napi festményanyag csúcspontjai közé tartozik Koszta József több alkotása (egy virágcsendélet, egy női portré és egy az oeuvre-ben ritkaságnak számító, akvarellel készült tájvázlat), Csók István 1897-es, Nagybányán festett Önarcképe (32. tétel, 1,1 millió forint) és néhány védett régi festmény. Utóbbiak közül kerül ki az aukció legdrágább tétele is: Simone Pignoni Kiűzetés a Paradicsomból című vászna, amelyet a szakvéleményt készítő Lengyel László a firenzei seicento nívós alkotásaként ír le (64., 4,8 millió).

A képek és kisplasztikák után következő bútoranyagban találunk néhány figyelemre méltó copf, biedermeier és eklektikus darabot. Ritkaságnak számít a 178. számmal induló, 18. század eleji sekrestyeszekrény, amelyhez akár 380 ezer forintért hozzájuthatunk – igaz, utána még jelentős restaurálási költséggel is számolni kell. Az első napot záró közel negyventételnyi szőnyeganyag 100 ezer forint alatti darabokat kínál azoknak, akik nem komoly gyűjtői csemegékre, hanem lakberendezési kiegészítőkre vadásznak. Pénteken ékszerekkel és ezüsttárgyakkal indul az aukció, majd a Polgár specialitásának számító antik órák közül kerül sorra néhány darab. A dísztárgyak sorában találunk szecessziós ólomüveg táblákat is, majd zárásként bő száztételnyi autóorrdísz közül válogathatnak az efféle kuriózumok kedvelői.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.