BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végzetesek-e a veszteségek?

Alapjaiban rengette meg az amerikai közalkalmazottak megtakarításait kezelő nyugdíjalapokat a pénzügyi válság. Az USA-ban felhalmozott hiány olyan hatalmas, hogy szakértők szerint a kifizetések megkurtítása nélkül soha nem lesz kiegyenlíthető. Ráadásul a leesett hozamok miatt kétségbeesett alapok közül egyre többen fektetnek ismét a válság kirobbanása miatt okolt rendkívül kockázatos értékpapírokba.

Úgy tűnik, egy év sem kellett hozzá, hogy összeomoljon az a rendszer, amelynek rendeltetése szerint hosszú évtizedeken keresztül kellett volna stabilan működnie – mutat rá a Der Spiegel. A korábban mintaszerűen működő szövetségi államnak számító Virginia példája jól szemlélteti, hogy az egykor busás hozamokat termelő alapokra milyen hatással volt a válság. Néhány évvel ezelőtt a helyi közalkalmazottak nyugdíját kezelő alapok még bőségesen rendelkeztek a kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges forrásokkal, és a legtöbben abból indultak ki, hogy a tíz százalék körüli hozamok a jövőben is tarthatók lesznek. Ehhez képest a válság tavaly őszi kezdetét követő néhány hónap alatt összesen 11,5 milliárd dolláros, vagyis 21 százalékos veszteséget halmoztak fel a nyugdíjalapok.

A helyzet azonban a többi szövetségi államban is hasonlóan alakult. A válság kitörése előtt a helyi kormányzatok még azt prognosztizálták, hogy a közalkalmazottak nyugdíjalapjainak összvagyona 3600 milliárd dollárt tesz ki 2009 őszére. Ehhez képest a jelenlegi érték 1200 milliárd dollárral kisebb, ez több mint 30 százalékos mínuszt jelent a várakozásokhoz képest.

A hozamok drámai visszaesése a lehető legrosszabbkor következett be, tekintettel arra, hogy az elkövetkező években rohamosan növekszik a nyugdíjba vonulók száma, miközben a várható életkor lényegesen megnőtt. Főleg e két ok miatt nevezte el a nyugdíjalapokat „ketyegő időzített bombáknak” Warren Buffett befektetési guru.

Virginia példájához visszatérve: az illetékesek jelenleg már arra számítanak, hogy az állam legnagyobb alapjának eszközei a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges szint csupán 60 százalékát fogják elérni 2013-ban. És még ennél is roszszabb helyzetre számítanak egyes elemzők 10-15 éven belül. A PricewaterhouseCoopers például úgy kalkulál, hogy a nyilvános nyugdíjalapoknál a szükséges pénzeszközöknek csupán a fele áll majd rendelkezésre – még akkor is, ha sikerül teljesíteniük az igen optimistának számító 8 százalékos hozamra vonatkozó prognózist.

A nem túl derűs kilátások súlyos dilemma elé állítják azokat az alapokat, amelyek nem kívánják drasztikusan csökkenteni a nyugdíjkifizetések mértékét. Amennyiben a pénzügyi válság rossz tapasztalatai miatt kerülni akarják ugyanis a kockázatos befektetéseket, csak olyan szerény mértékű hozamra számíthatnak, amely nem lesz elég a hiány pótlásához. A kockázatos eszközök vásárlása ugyanakkor azt a nyilvánvaló veszélyt hordozza magában, hogy egy jövőbeli piaci turbulencia még súlyosabb csapást mér majd a helyzetükre.

A nyilvánvaló veszély ellenére azonban egyre több az olyan alap, amelyik korábban toxikusnak minősített értékpapírokkal kezdett el kísérletezni. Ennek fő oka az, hogy a szóban forgó eszközök rendkívül olcsóvá váltak az elmúlt év árfolyamesései után, és így alkalmasnak tűnnek a magasabb hozam teljesítésére. Számos elemző rámutat ugyanakkor, hogy a hatalmas veszteségek miatt a legtöbb esetben még akkor sem tudják teljesíteni kötelezettségeiket az alapok, ha mégis beválna a veszélyes papírokkal való zsonglőrködésük. VG

Fordulat itthon

Szeptemberben már egyetlen olyan magán-nyugdíjpénztári alap sem volt Magyarországon, amelynek az idei hozama negatív lett volna. A különbségek azonban hatalmasak: a legjobb portfóliók 20 százaléknál is többet nyertek január óta, a leggyengébb hozama még az egy százalékot sem éri el.

Tavaly pedig ezt a szektort is keményen sújtotta a pénzügyi válság, a pénztárak zöme két számjegyű veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A szakértők ugyanakkor óvnak attól, hogy olyan hosszú, több évtizedre szóló befektetéseket, mint a nyugdíjpénztárak, bárki egy-egy jól vagy rosszul sikerült év teljesítménye alapján ítéljen meg.

Tavaly pedig ezt a szektort is keményen sújtotta a pénzügyi válság, a pénztárak zöme két számjegyű veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A szakértők ugyanakkor óvnak attól, hogy olyan hosszú, több évtizedre szóló befektetéseket, mint a nyugdíjpénztárak, bárki egy-egy jól vagy rosszul sikerült év teljesítménye alapján ítéljen meg.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.