BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mennek a forinthitelek

Nem kezdték rosszul pályafutásukat a hazai bankok által újonnan kifejlesztett forintalapú, piaci feltételek mellett nyújtott lakáshitelek, amelyek leginkább az euróban denominált kölcsönökkel, illetve a támogatott konstrukciókkal szemben próbálnak alternatívát nyújtani – legalábbis ez derül ki az érintett hitelintézetek lapunkhoz eljuttatott nyilatkozataiból.

Gyenes Gergely, az Axa Bank jelzáloghitel-termékmenedzserének tájékoztatása szerint a Hazai Hitel névre keresztelt konstrukció teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A termék a bevezetés óta az új igénylések 20-25 százalékát teszi ki, ez nagyságrendileg több száz igénylést jelent. Hasonlóan nyilatkoztak a Szenzációs Forinthitel fogadtatásáról a K&H Banknál is, ott szintén több százas az eddigi érdeklődői létszám. Az intenzív érdeklődés tükrében persze már az első befogadások, sőt, folyósítások is megtörténtek az érintetteknél. (A K&H-nál például a bevezetés napján megvolt az első befogadás is.)

Az átlagos hitelösszeget tekintve is hasonló tapasztalatokról számoltak be az érintettek: a K&H-nál az átlagos érték nem tér el a megszokottól (5–7 millió forint közötti), ám – tették hozzá – ez természetesen az egyes régióktól függően kissé változik. Az Axa Bank ügyfelei ugyanakkor átlagosan nagyjából 5,5 millió forintot igényelnek a Hazai Hitelből, ez kissé elmarad a teljes portfóliónál most jellemző 7 milliós értéktől.

Bár a három, közelmúltban megjelent piaci, forintalapú lakáshitel ugyanarra, a devizahitelektől kissé idegenkedő ügyfélkörre és a jegybanki alapkamat további csökkenésére épít – tíz százalék környéki kamat és teljes hiteldíjmutató (THM) mellett –, a konstrukciók között érdemi eltérések mutatkoznak. Az Axa által kifejlesztett Hazai Hitel kamata például évente változó. Mértékét az első kamatperiódusban rögzítik, az első év letelte után pedig a Magyar Nemzeti Bank által fixált 12 havi Bubor alakulásától függ. A K&H konstrukciójának lényege, hogy a bank által meghatározott (egyébként most tízszázalékos) kamat a későbbiekben sem haladhatja meg 4 százalékpontnál nagyobb mértékben a jegybanki irányadó rátát. A CIB pedig a kiszámíthatóságra törekvő ügyfelek kegyeit igyekszik elnyerni, hiszen hároméves kamatperiódussal árulja az október eleje óta elérhető kölcsönét.

A viszonylag kedvező fogadtatás ellenére ugyanakkor nem valószínű, hogy a piaci feltételek mellett kínált új forinthitel-konstrukciók gyökeresen felforgatnák a hazai piacot, hiszen a lakáscélú kölcsönök iránti kereslet igencsak megcsappant az utóbbi hónapokban. Forintalapú lakáshitelből például szeptemberben összesen 7 milliárd forintnyit helyeztek ki a hitelintézetek, holott a régebbi támogatott konstrukció fénykorában még havi 60-80 milliárdra is akadt példa. Ezzel együtt a forintalapú lakáskölcsönök állományának lassú erodálódása az utóbbi néhány hónapban megállt, és növekedni kezdett az arányuk az egyébként igen alacsony új kihelyezéseken belül. VG




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.