Csökkenő torta, változó szeletek

Nagyon nehéz valós képet alkotnunk a hazai műkereskedelem idei eredményeiről, már csak azért is, mert a piacvezető aukciósházak egyike, a Kieselbach Galéria árverések helyett kiállításokon kínált eladásra több száz nívós műalkotást, és ezek eredményei nem kerültek nyilvánosságra. Tény mindenesetre, hogy számos cég (például a Polgár és a Nagyházi) kevesebb árverést rendezett, mint 2008-ban, míg a Dunaparti Aukciósház teljesen kiszállt a versenyből. Ugyanakkor Virág Judit, a Belvedere Szalon és az Arte tartotta aukciói számát, és a BÁV helyzetét is érezhetően stabilizálja az ékszer- és ezüstpiacon kivívott elsősége. Az Abigail és az aukciós piacon friss szereplőnek számító Pintér, illetve az év közben átalakult Ferenczi a válság dacára igyekezett bővíteni kínálatát.

A nyilvánossá vált eredményekből is egyértelműen látszik az, hogy a gazdasági válság hatására jelentősen zsugorodott a felszeletelhető „torta” nagysága. A legtöbb cég a korábbinál kisebb forgalommal, valamint alacsonyabb eladási arányokkal volt kénytelen megelégedni; például Virág Judit három festményárverésének leütési összege 2008-ban közel két és fél milliárd forintra rúgott, az idén viszont mindössze ennek a felére. Talán csak az Abigailt kerülte el az általános visszaesés. Hajdú Katalin számos olyan nívós modern festményt tudott megszerezni, amely korábban alighanem a Kieselbachnál landolt volna, és ezek a hullámzó kereslet mellett is feltornászták az összforgalmat. „Előremenekült” a válsághelyzetből a Pintér is, amely a hosszú távú piacépítés érdekében az eddig elért viszonylag alacsony kelendőségi arány mellett is folytatni kívánja a rendszeres aukciózást, és a célja az, hogy felzárkózzon a közepes méretű, vegyes profilú aukciósházak (BÁV, Nagyházi, Polgár) mellé. Hasonló törekvés tapasztalható az eredetileg dizájnprofillal indult Ferenczinél is, amely igyekszik egyre erősebb képzőművészeti anyagot felvonultatni.

A kereslet csökkenése több okra vezethető vissza. A lapunk által megkérdezett kereskedők szerint azok is hajlamosak átmenetileg óvatosan vásárolni, akiknek anyagi helyzetét nem rontotta számottevően a válság. Tartósabb veszteséget jelentenek a műkereskedelem számára azok a korábbi gyűjtők, akiknek a bevételi forrásai megcsappantak, vagy esetleg nem tudnak „kiszállni” a korábbi években magas áron megszerzett, ám most csak annak töredékéért eladható képekből. A néhány százezer forintos árkategóriában pedig – a vevőkört alkotó középosztály helyzetének romlása nyomán – óriási kínálattal és drasztikusan csökkenő kereslettel találkozhatunk, és ez értelemszerűen árcsökkenést eredményez. Többen úgy vélik, hogy a gazdasági helyzet romlása mellett a különböző okokra – például a nem nyilvános aukciós limitárakra vagy a hamisítványok felbukkanására – visszavezethető bizalomhiány is sokat árt a műkereskedelemnek, hiszen sem az eladók, sem a vevők, sem maguk a kereskedők nem látnak egészen tisztán az árviszonyokat illetően.

Mindezek fényében nagy kérdés, vajon idővel visszaállhatnak-e a korábbi években a piacvezető aukciósházak által felépített festményárak, amelyek nyugati viszonylatban ugyan továbbra is alacsonynak, a reális hazai keresletet tekintve azonban sokak szerint túl magasnak számítottak. Természetesen a kiemelkedő remekművek mindig nagy gyűjtői érdeklődést váltanak ki, de a kínálat zömét alkotó másod- és harmadvonalbeli alkotások – beleértve a legnagyobb művészek kevésbé jó műveit is – beárazása a korábbinál bizonytalanabbá vált. Ezt bizonyította például az, hogy Paál Lászlótól Vaszary Jánosig számos klasszikus festőnk képeit megtalálhattuk az idei árverések eladatlan tételei között.

Az aukciósházak eltérő stratégiái és eredményei azt valószínűsítik, hogy akár gyors, akár lassú lesz az ágazat kilábalása, mindenképpen az erőviszonyok bizonyos fokú átrendeződésével kell számolni. A festmények terén gyengülhet a két vezető aukciósház hegemóniája, és ezzel párhuzamosan nőhet a többi cég súlya. Ugyanakkor szakértők szerint azzal is számolni kell, hogy egyes piaci szereplők tartósan nem fognak tudni talpon maradni.