A kínaiak már a spájzban vannak
A Dorotheumnál most először bukkantak fel kínai gyűjtők, köszönhetően annak, hogy a cég egy kínai nyelvtudással rendelkező szakértővel bővítette csapatát. A Sotheby’s és a Christie’s aukcióin is erősödik a távol-keleti érdeklődés, és egyes elemzők éppen ezt tartják az összességében meglehetősen gyenge 2009-es esztendő fő jellegzetességének a nemzetközi műkereskedelemben. A kínai kortárs festészetben 2007–2008 folyamán kialakult buborékot ugyan a gazdasági válság gyorsan kidurrantotta (VG, 2009. február 16., 15. oldal), ám a pénz jó része nem tűnt el, hanem csak átáramlott a biztosabb befektetésnek számító klasszikus műtárgyak területére.
Nemcsak európai ötvöstárgyakat vagy festményeket keresnek persze a kínai műgyűjtők és befektetők, hanem hazájuk régi művészeti emlékeit is óriási becsben tartják. A legnagyobb szenzációt tavaly néhány klasszikus kínai rajz szereplése váltotta ki. A nyugati aukciósházak hongkongi részlegei számára egyre komolyabb konkurenciát jelentő pekingi Poly International Auction november 22-én kétszeresen is megdöntötte a régi rajzok terén 2000 óta álló világcsúcsot (Michelangelo: A feltámadt Krisztus, 11 millió dollár). A 11. században működött Zseng Gong egy kalligráfiáját 14,2 millió, az 1568–1621 között élt Vu Bin közel hat méter hoszszú, illusztrált kéziratos tekercsét pedig 22,1 millió dollárnak megfelelő összegért ütötték le. A rekord ugyan nem sokkal később megdőlt (a Christie’s december 8-án Londonban közel 30 millió fontért adta el Raffaello Múzsa feje című rajzát), de a régi rajzok aktuális világranglistáján az első tíz hely felét így is kínai alkotások foglalják el.
A kínaiak növekvő gyűjtőkedve látványos aukciós eredmények mellett néha olyan botrányokat is eredményez, mint amilyen a februári párizsi Yves Saint Laurent-hagyatéki árverésen felkínált két kínai bronz állatfej körül robbant ki. Az európai stílust követő, de egy pekingi császári palota számára készült 18. századi öntvényeket 1860-ban hurcolták el brit és francia csapatok, és a kínai kormányzat, illetve magángyűjtők az elmúlt években az eredetileg tizenkét darabos sorozat felét már „hazamentették”. A most felkínált darabok megvásárlásától azt követően állt el Kai Mingcsao kínai üzletember, hogy kiderült: a vitatott sorozathoz tartoznak, és így pekingi vélemény szerint európai tulajdonosuknak ingyen le kellene mondania róluk.
A műkereskedelemben is számolni kell tehát azzal az Ázsia javára bekövetkező súlyponteltolódással, amelyet elemzők a válság nyomán a világgazdaság egészében valószínűsítenek. Ami az összesített adatokat illeti, a 2008 őszétől bekövetkezett zuhanást mostanáig nem tudták kiheverni sem a gyűjtők, sem a nagy aukciósházak, sem a kisebb galériák. A galériák és a művészeti vásárok forgalmáról és árairól nehéz átfogó képet alkotni, de a lényeg az árverési eredményekből is látszik. Az Artprice adatai szerint a nemzetközi képzőművészeti aukciókon az átlagárak az elmúlt 15 hónapban majdnem negyven százalékkal, a 2004-es szintre estek vissza.
Az egyes tárgycsoportok teljesítménye között persze nagy eltéréseket találunk. Az ezüsttárgyak és ékszerek mellett a régi festmények is viszonylag értékállónak bizonyultak, ugyanakkor a válság előtti boom árrekordjait szállító modern és kortárs képzőművészet óriási zuhanást élt át világszerte. Az utóbbi hónapokban azonban már ezen a területen is születtek kiemelkedő eredmények. Andy Warhol 1962-ben festett 200 egydolláros bankjegy című képe például a várt 8-12 millió helyett a jutalékkal együtt 43,8 millió dollárért cserélt gazdát a Sotheby’s novemberi New York-i aukcióján. A sikert elsősorban az magyarázza, hogy a művet – amelyet mostani eladója 1986-ban mindössze 385 ezer dollárért vásárolt meg – szakértők a pop-art mozgalom egyik első remekművének tekintik.
Az ehhez hasonló rekordok nemcsak azt bizonyítják, hogy a csúcsminőség mindig kelendő, hanem arra is reményt adnak, hogy a pénzpiacokon és a világgazdaságban megindult kilábalás végre a műkereskedelmet is elindítja felfelé. Bár az árak – a legkiemelkedőbb alkotásokét leszámítva – még az utóbbi hónapokban is jócskán elmaradtak a válság előttitől, elemzők szerint a piac 2009 tavaszán elérte a mélypontot, és 2010 már a stabilizálódás éve lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.