BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alapok: indul a dömping

Ismét pezseg az élet a befektetésialap-piacon, sorra indítják az új esztendőben az új befektetési alapokat az alapkezelők. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az első néhány hétben öt új konstrukció számára engedélyezte a nyilvános ajánlattétel megjelentetését, de olyan alapkezelő is akad, amelyik egy régebbi alapja átalakításával igyekszik új befektetőket vonzani. „Az egyik oka ennek a tartós befektetési számlák bevezetése, ezekre érdemes konkrét termékeket is fejleszteni, a másik pedig a javuló tőkepiaci hangulat, amellyel együtt megnőtt a befektetési alapkezelők bátorsága is” – magyarázta lapunknak Farkas Miklós, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elemzője.

A tartós befektetési számlák előretörésében az alapkezelők is nagyon bíznak. Az adómentességhez szükséges ötéves periódus ugyanis az eddigieknél attraktívabb konstrukciók kidolgozását teszi lehetővé a tőke- és hozamvédett alapoknál – mondják az OTP Alapkezelő szakértői. Mivel pedig a következő hónapokban tömegesen járhatnak le a tavaly ilyenkor lekötött magas kamatú betétek, a Concorde Alapkezelőnél úgy vélik, az így felszabaduló tőkéből komoly mennyiség áramolhat a befektetési alapokba is.

Bár az elmúlt hónapokban a legmagasabb hozamot a kifejezetten kockázatos részvényalapok érték el, a mostanában induló befektetési alapok többsége nem ilyen. Éppen ellenkezőleg: a kimondottan alacsony kockázatú, tőke- és hozamvédett alapokkal próbálkoznak a cégek. „A globális pénzügyi válság hatásaként továbbra is az óvatosság jellemzi a befektetői magatartást” – mutatnak rá az OTP Alapkezelőnél. „Továbbra is a tőkevédelemmel ellátott alapok népszerűségére számítunk” – teszi ehhez hozzá Zobor Zsuzsa, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója, és az MKB Alapkezelőnél is úgy tapasztalják, a garantált alapokra van főleg igény.

Az OTP ennek jegyében egy hozamvédett alappal indította az évet, amelynek hátralévő részében is elsősorban tőke- és hozamvédett alapokat tervez kibocsátani. A február végéig jegyezhető Dupla Fix II. alap egyébként 3,75 éves futamidejű, és kétszer fizet hozamot, az első év végén 8, a lejáratkor pedig minimum még további 5 százalékot; az utóbbi persze magasabb is lehet, ha a mögöttes DJ Eurostoxx 50 index jól teljesít. A K&H-nál két garantált alapot is lehet éppen jegyezni, az egyik egy tőkevédett nyersanyagalap 2,5 éves futamidővel. „Az elemzők szerte a világban a nyersanyagárak emelkedését várják ugyanis a gazdasági növekedés beindulásával” – indokolja Zobor Zsuzsa az indulást. A másik K&H-s alap a háromszor fizető 7. sorozata, amely futamideje alatt háromszor is fizet hozamot, végső teljesítménye pedig az OTP-s alapéhoz hasonlóan egy európai részvénykosárétól függ majd. Az MKB Alapkezelő inkább a feltörekvő piacokban hisz: a társaság tőkevédett alapja a BRIC országok, vagyis Brazília, Oroszország, India és Kína részvénypiacainak teljesítményéből ígér extrahozamot a 3,5 éves futamideje során.

Érdekes konstrukció a Pioneer Alapkezelőé, az Elixír tőkevédett nyílt végű alap ugyanis a fejlett társadalmak elöregedéséből kíván profitálni, ennek jegyében olyan cégek részvényeibe fektet, amelyek Nyugat-Európa és Amerika idősödő társadalmát szolgálják ki. „A fejlett országok idős korosztálya óriási piacot és növekvő vásárlóerőt jelent a gyógyszercégek, a biotechnológiával foglalkozó vállalatok, valamint az aktív pihenéssel, szabadidővel és rekreációval kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó cégek számára” – mondja Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója. A hároméves futamidejű Elixír egyébként nem új alapként jött létre, hanem a lejárt HVB Triatlon 4 zárt végű alap átalakításával hozta létre a Pioneer.

Nem csak a tőkevédett, alacsony kockázatú alapok lehetnek azonban sikeresek az új évben. „Az idén néhány kockázatosabb nyílt végű alapot kívánunk indítani, mivel a banki kamatok csökkenésével egyre inkább élénkül az érdeklődés a nem pénzpiaci eszközök iránt” – mondják például a Budapest Alapkezelőnél. Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő befektetési vezetője szerint a részvényalapoktól tartanak a befektetők, szemben a származtatott alapokkal, amelyek iránt már érezhető a kereslet növekedése, illetve a kötvényalapokba is emelkedhet a tőkebeáramlás. Ha a Magyar Nemzeti Bank nem kényszerül kamatemelésre, a kötvényalapok felfutását várja Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója is. A szakember szerint emellett az idén még a garantált és az abszolút hozamú konstrukciók iránt is élénkülhet a kereslet. HB




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.