BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína: indulhat a shortolás

Fontos változás elé néz a kínai részvénypiac a közeljövőben. Nemrég arról döntöttek ugyanis a helyi tőkepiaci hatóságok, hogy engedélyezik az ázsiai országban a határidős indexekkel való kereskedést is annak érdekében, hogy megvédjék a befektetőket a veszteségektől, amelyeket az esések okozhatnak. A kínai kormány emellett engedélyezte a tőkeáttételes kereskedést és a short pozíciók felvételét is.

A határidős indexek bevezetésével a kínai hatóságok bővíteni szeretnék a piaci kapitalizációja alapján a világ harmadik legnagyobbjának számító részvény-piacon a befektetési lehetőségeket. Ezek egyébként a külföldi befektetők számára jelenleg eléggé korlátosak. Peking a nemzetközi befektetőknek főleg csak az úgynevezett B kategóriás, dollárban jegyzett részvényekkel való kereskedést engedélyezi a sanghaji piacon, Sencsenben pedig csak a hongkongi dollárban jegyzett papírokkal kereskedhetnek a külföldiek. Az úgynevezett A kategóriás kínai részvények jobbára csak a helyi befektetők számára érhetők el, emellett az is nehezíti a külföldiek térnyerését, hogy a vagyonkezelőkben maximum 49 százalékos részesedést szerezhetnek. A határidős indexekkel való kereskedés – ez azt jelenti, hogy a spekuláns egy előre megszabott időpontban ad el vagy vásárol meg egy indexet az előre beállított értéken – a piac kilengéseit is segíthet csökkenteni. Hogy mennyire nagy szükség van erre, azt mutatja az egyik legfontosabb kínai részvényindex, a Shanghai Composite eddigi viselkedése is. Az index értéke 2007-ben például megduplázódott, majd 2008-ban 65 százalékot csökkent, tavaly pedig 80 százalékot emelkedett. A kínai piac befektetői viszont eddig csak a részvénypiac emelkedéséből profitálhattak. „Ez egy fontos mérföldkő a kínai tőkepiac történetében” – mondta éppen ezért a Bloombergnek Vang Csi-huan, a legnagyobb kínai alapkezelő, a pekingi China Asset Management munkatársa az új lehetőségek bevezetéséről. A szakember úgy véli, ezek a lépések, amelyek lehetővé teszik a befektetők számára, hogy fedezeti ügyleteket kössenek vagy spekuláljanak, minden tőkepiaci szereplőt szofisztikáltabb viselkedésre késztetnek majd.

Az új szabályozás gyakorlatba való átültetése három hónapot vehet igénybe. Az első határidős indexkontraktusokat, amelyek a CSI 300 indexre épülnek majd, várhatóan a kommunista párt éves kongresszusa után, márciusban köthetik meg – közölte a Bloomberggel egy az ügyhöz közel álló hivatalnok. A befektetőknek legalább 10 százalékos alapletétet kell elhelyezniük, ha tőkeáttétellel szeretnék megvásárolni vagy eladni az indexet. A kontraktusok ára meglehetősen borsos lesz, a CSI 300 pontja után 300 jüanba kerülnek majd. Ez pedig azt jelenti, hogy ha az index a mostani helyén, vagyis 3500 ponton áll, 105 ezer jüant, vagyis több mint 15 ezer dollárt kell előteremteniük a befektetőknek, ha spekulálni szeretnének rá. Ez a korlát valószínűleg erősen visszaveti majd a lakosság érdeklődését, az intézményi befektetők számára viszont lehetővé teszi a kockázatok fedezését, és hosszú távon segít csökkenteni a piac volatilitását – mondja Jing Ulrich, a JPMorgan Chase egyik hongkongi vezetője. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.