BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vonzó befektetési alapok

Jó évet zártak tavaly a befektetési alapok: vagyonuk csaknem ötödével nőtt 12 hónap alatt, s decemberben már alig maradt el a 3000 milliárd forinttól. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) legfrissebb, decemberi jelentése szerint ehhez az eredményhez az év utolsó hónapja is komoly mértékben hozzájárult, hiszen akkor 54,5 milliárd forintnyi friss tőke áramlott a konstrukciókba, emellett a piaci teljesítmények is növelték a vagyont mintegy 34,6 milliárddal. „2009 második felének tőkepiaci eredményei és a fokozatos kamatcsökkentések megalapozták a lakossági befektetők bizalmát; bár ők kezdetben csak a pénzpiaci alapokat keresték, decemberben már más alapok iránt is érdeklődtek” – magyarázza Temmel András, a Bamosz főtitkára.

Az év utolsó hónapjában a pénzpiaci alapok voltak a legkapósabbak, vagyonuk 4,4 százalékkal, 1148 milliárd forintra emelkedett. Ehhez 38 milliárd forint friss tőke, illetve két átalakított garantált alap 5,4 milliárdos vagyona és az 5 milliárdot meghaladó hozam is hozzájárult. A legtöbb új befektetés egyébként a magyar likviditási és pénzpiaci alapokba érkezett, de jelentős volt az érdeklődés az OTP bolgár levás alapja és a dollár pénzpiaci alapok iránt is. Az euróövezeti és a dollár likviditási alapokból ezzel szemben kivontak pénzt a befektetők.

Jól teljesítettek decemberben az ingatlanalapok is: 8 milliárd forint friss tőkét vonzottak, miközben 1,7 milliárdos hozamot termeltek. Bár az egyik ilyen alap megszűnt, az ingatlanalapok vagyona mégis nőtt, és az év végén 294 milliárd forintot tett ki. Decemberben a hazai ingatlanalapok alapjai is ismét felkeltették a befektetők érdeklődését, és vonzottak némi friss tőkét.

A kötvényalapokba a hónapban 4,6 milliárd forint friss tőke áramlott, az állampapírpiac decemberi lejtmenete miatt viszont a hozamok terén már nem remekeltek: 1,7 milliárdos veszteséget szenvedtek el. A rövid kötvényalapok vagyona decemberben is gyarapodott, 7,2 százalékkal, főleg az OTP Optima nem szűnő népszerűségének köszönhetően. Az OTP Alapkezelő rövid kötvényalapjában a nyár közepén még alig 40 milliárd forint volt, az év végén azonban az alap vagyona már megközelítette a 100 milliárdot. A hosszú kötvényalapok már korántsem voltak ilyen népszerűek, a csaknem 2 milliárdos árfolyamcsökkenés mellett mintegy 3,7 milliárd forint tőkekivonást is el kellett könyvelniük.

Folytatódott a befektetők hozamrealizálása a részvényalapoknál is, decemberben 2,4 milliárd forintot vontak ki ezekből a termékekből. A konstrukciók vagyona azonban ennek ellenére nőtt, mivel a piaci teljesítmények 10,5 milliárdot hoztak a konyhára, a részvényalapok vagyona így az év végén 339 milliárd forint volt. A leggyorsabban a fejlődő országokba fektető részvénytúlsúlyos alapok vagyona nőtt. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.