BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb rekordon a vagyon

Az intézmények vezették a beáramlást a befektetési alapoknál

Az augusztusi pesszimista hangulat után a tőkepiacok szeptemberben ismét magukhoz tértek: meglódultak a nemzetközi részvénypiacok és a hazai kötvénypiac, a forint is erősödött. Ennek is köszönhető valószínűleg, hogy folytatódott az intézményi befektetők visszatérése az alapokhoz, miközben a tapasztalt lakossági tőkebeáramlás sem tűnt el, így több mint 15 milliárd forintnyi friss tőke került az alapokba – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) legfrissebb jelentéséből.

Az év elején a befektetők kedvencének számító pénzpiaci és rövid kötvényalapokon, illetve a hosszú kötvény-, a garantált és a tiszta részvényalapokon kívül minden alaptípusba érkezett friss pénz. Az egyes befektetői szegmensek attitűdjében persze voltak eltérések. „Míg az intézményi befektetők továbbra is a nyilvános és zártkörű részvényalapokat, addig a lakosság a likviditási és ingatlanalapokat preferálta” – mondta Temmel András, a Bamosz főtitkára, és hozzátette: bár a háztartások befektetéseinek célpontjai nagyrészt a hagyományos, alacsony kockázatúnak tekintett lakossági termékek (likviditási és ingatlanalapok) voltak, folytatódott az átrendeződés a vegyes alapok irányába is. A tőkebeáramlás mellett a piaci teljesítmény hatására is nőtt a vagyon mintegy 25,2 milliárd forinttal. A hónap végén a Bamosz-tagok így 438 hazai befektetési alapban öszszesen 3709 milliárd forintot kezeltek, ez újabb történelmi rekordnak számít.

A nemzetközi részvénypiacok erősödése a részvényalapok hozamaiban is megjelent. A nyilvános részvényalapokba 5,5 milliárd forint friss befektetés érkezett, a piaci teljesítmények pedig további 3,8 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát. Leggyorsabban a fejlődő piaci részvénytúlsúlyos alapok vagyona nőtt. Hosszú idő óta először nőtt a kötvényalapok vagyona is. Ennek oka a kötvénypiacok kiugró szereplése mellett az év elején még sikerterméknek számító, majd komoly tőkekivonást elszenvedő rövid kötvényalapoknál a kivonás lassulása. A kötvényalapokból ezúttal csak 400 millió forint tőkét vontak ki a befektetők, miközben a konstrukciók 6,6 milliárd forint hozamot termeltek.

Továbbra is szépen gyarapodik az ingatlanalapok vagyona. Ezek a termékek szeptemberben 7,8 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és további 110 millió forint hozamot termeltek, így vagyonuk szeptember végén 409 milliárd forint volt, vagyis ismét a válság előtti szinten áll. A másik lakossági kedvenc, a pénzpiaci alapok vagyona viszont kismértékben csökkent a hónapban. Valamivel több mint félmilliárd forint távozott az alapokból, emellett a konstrukciók 2,5 milliárd forint veszteséget könyvelhettek el a forinterősödés hatására, így a hónap végén a teljes vagyonuk 1404 milliárd forintra csökkent. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.