BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várni kell még a fellendülésre

Közepes eredménnyel zárultak az őszi budapesti festményaukciók

Nagyjából a tavaly őszi, tehát viszonylag gyenge formáját hozta szeptember–októberben a hazai műkincspiac. A három legjelentősebb festményárverés összforgalma ezúttal is félmilliárd forint körül alakult; az eladási arányok és a licitemelkedések összességükben elmaradtak a válság előtti szinttől, és most is előfordult az, hogy egyes kiemelkedő tételekre – 2008 előtt elképzelhetetlen módon – nem akadt jelentkező. Egyúttal az aukciósházak mezőnyének összezáródása is folytatódott. Az árverezéstől távol maradó Kieselbach Galéria mellett hagyományosan piacvezetőnek számító Virág Judit az eddigieknél kicsivel rosszabb, míg folyamatosan erősödő két riválisa, az Abigail és a Belvedere valamivel jobb mutatókat ért el.

A Belvedere már szeptember végén megrendezte őszi festményaukcióját, amelyen a tavalyinál 10 százalékponttal nagyobb, 61 százalékos eladási arányt és az akkori 57 helyett 88 millió forintos összforgalmat ért el. A szezon egyik legmagasabb leütési árával is Forró Tamás büszkélkedhet: Gulácsy Lajos Ború és derű (másképpen Borús táj) című festményének ára 18-ról 22 millió forintra emelkedett. Ezenkívül egy Derkovits-képpel sikerült tízmillió forint feletti leütési eredményt elérnie a Szent István téri cégnek (nyolcjegyű árat most mindössze tíz mű ért el az egész szezonban, miközben a válság előtt tucatjával repkedtek a több tízmilliós licitek). A vásárlók óvatosságát mutatja, hogy minden árkategóriában ritkaságszámba mentek a kétszeres áremelkedések. A Belvedere-nél üdítő kivételt jelentett például Czene Béla Kirakat előtt című 1971-es vászna (220/400 ezer), illetve egy-egy kisebb Vaszary-, Egry- és Márffy-kép (92., 65. és 100. tétel).

Az Abigail ugyancsak javítani tudta tavaly őszhöz képest az eredményeit: az eladási ráta 57-ről 65 százalékra, az összleütési érték 115-ről 141 millió forintra nőtt. Három tízmilliós árú tételt sikerült eladnia Hajdú Katalinnak, és ezek közül kettőnél volt is bizonyos licitemelkedés. Az alacsonyabb árú képek közül komolyabb harc bontakozott ki Vaszary János monacói kikötőt ábrázoló akvarelljéért (4. tétel, 180/400 ezer), illetve Vaszkó Erzsébet Fekete gömb című alkotásáért (44. tétel, 800 ezer/1,6 millió). Azonban inkább az volt a jellemző, hogy legfeljebb egy-két lépcsővel emelkedtek az árak – így kelt el a néhány milliós tételek túlnyomó része is, például Schönberger Armand divatos, art deco hangulatú női portréja (68., 6,5/7,6 millió) vagy Scheiber Hugó nagyméretű reneszánsz jelenete (154., 5,5/6 millió). A vevői érdeklődés hullámzását jelzi például az is, mennyire eltérően szerepelt az árverésen két, a korábbi években már aukcionált Szőnyi-festmény. A 75. tételszámú, Ebéd a teraszon című olajképet 2006-os leütési áránál magasabbról, 650 ezer forintról indította az Abigail, és ezzel együtt is kereken egymillióra drágult. A 26. tételre (Napsütötte domboldal) viszont nem volt jelentkező 1,3 millióért, holott 2007-ben 1,8-ről 2 millióra emelkedett az ára a Kieselbach Galériában.

A legmagasabb kikiáltási és leütési értéket természetesen ebben a szezonban is Virág Judit érte el. Az október 19-i árverés 298 millió forintos forgalma azonban – a cégtől szokatlan módon – alig haladta meg az összkikiáltási értéket, és a nagy értékű művek közül csupán a nagybányai témájú Perlrott-képért (105., 12/19 millió) és a vele egy évben készült Czóbel-csendéletért (90., 5/10 millió) bontakozott ki érdemi küzdelem. Meglepő módon a 112. számon, 15 millió forintról indított Gulácsy-festményre nem volt jelentkező, és Szinyei Merse Pál egyik legkorábbi tájképéért (169.) is sokallták a gyűjtők a tízmilliós induló árat. Voltak persze jelentős áremelkedések is: például Scheiber Hugó Vonat című rajza (7.) 1,2-ről 3,2 millióra, Bálint Endre Menóra című monotípiája (27.) 150 ezerről 1,3 millióra drágult.

A vevői óvatosság a Nagyházi október közepi kétnapos festményárverésére is rányomta a bélyegét. A zömmel másod-harmadvonalbeli 19–20. századi alkotásokat felvonultató aukció igen szerény eredménnyel zárult: a 487 tételnek kevesebb mint harmada, 153 kép cserélt gazdát. A legmagasabb leütési árak 300-400 ezer forint körül mozogtak, és ezek közül is csak egy esetében beszélhetünk érdemi licitálókedvről. A második napon, 315. tételszámmal sorra került Ioan Andreescu-alkotásért (Árnyas utcán) a 90 ezres indulás után egészen 400 ezer forintig tartott a küzdelem. Nem véletlenül: a román plein-air festészet fiatalon elhunyt klasszikus képviselőjének jellegzetes, kisméretű táblaképéről volt szó.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.