Velencei biennále 2011 júniusától

Összeomlás – Passzív interjú a címe annak az installációnak, amelyet 2011-ben, az 54. Velencei Biennále magyar pavilonjában láthat a közönség június 4-től a november 27-i zárásig. A hattagú szakmai kuratórium tizenkettő közül választotta ki Peternák Miklós kurátori pályázatát, ő Németh Hajnal munkájával nevezett a jövő évi velencei részvételre.

A világ egyik legjelentősebb s minden bizonnyal legismertebb kortárs művészeti eseményén való bemutatkozásra, a magyar kortárs művészet reprezentálására a hazai szabályok szerint a Műcsarnok főigazgatója írja ki a pályázatot, és nem közvetlenül a művészek, hanem a munkáikat velencei bemutatásra javasló kurátorok pályáznak.

A Németh–Peternák páros biztosíték arra, hogy a magyar pavilon újra a biennále egyik sikeres, komoly szakmai és közönségvisszhangot kiváltó kiállítása lesz. A Berlinben élő, 1972-ben született Németh Hajnal 90-es évek eleji színre lépése óta a hazai kortárs művészet egyik fontos szereplője, munkáit Magyarországon és Európa-szerte rendszeresen bemutatják. A főként videókat, komplex, az egész kiállítóteret összefüggő művé vagy sorozattá szervező installációkat, fotókat készítő művész munkáiban rendszerint kulcsszerepet játszik a zene és a popkultúra is. Magától értetődő módon nyúl idézet, illetve utalások formájában a 20. század klasszikusaihoz, és ugyanilyen természetességgel jelenik meg nála például Bach muzsikája. Németh Hajnalt az idén a Magyarországon két héttel ezelőtt kiosztott Aviva-díjra, Németországban pedig az egyik legrangosabb nemzetközi médiaművészeti elismerésre, a Nam June Paik-díjra jelölték. Itthon 2010-ben a Kiscelli Múzeumban, a debreceni Modemben és a Videospace Galériában szerepelt önálló kiállításon, s az Aviva-jelöltek tárlatán is láthattuk munkáját – nevezetesen éppen a Velencébe tervezett installáció jelenlegi változatát.

Az első formájában az év elején, a Kiscelli Múzeumban bemutatott installáció a véletlennel, a megismételhetetlennel, az életet és halált meghatározó természeti, fizikai és fizikán túli erőkkel, ezek mentén az emlékezettel, az ezek törvényeivel, hatásaival kapcsolatos kérdéseinkkel foglalkozik. Mindezt egyszerre nagyon mai, egyszersmind univerzális elemekből építi fel – az aktuális eseményt és formát, valamint az időtlenül, kezdettől fogva mindenben jelenvaló minőségeket összekötve.

Egy balesetben sérült BMW roncsát látjuk, valamivel odébb annak az életből (és a halálból) a kiállítóterembe költöztetett két kis másolatát, leképezését – szobrokat. Az emberen túli, a véletlen által alakított forma válik a másolás modelljévé. A speciális módon megvilágított térben mindeközben hangokat is hallunk opera formájában. Hosszú kérdésekben, igenekre és nemekre redukált feleletekben idézik fel balesetek egykori alanyai az élményeiket.

A biennálén bemutatásra szánt változat a pályázatként benyújtott koncepció szerint jelentősen kibővül, többek között videókkal és más elemekkel, s a struktúrája is átrendeződik. Az ebben kurátorként közreműködő Peternák Miklós a hazai szcéna egyik legnagyobb tekintélyű szereplője, s a nemzetközi kortárs művészeti, azon belül mindenenekelőtt a médiaművészeti világban is elismert szakember. Az 1956-ban született szakember kurátorként, elméleti írások szerzőjeként, számos, mára jelentős művész pályájára meghatározó hatást gyakorló tanárként ismert. Egyik alapítója volt 1991-ben a Képzőművészeti Egyetem (akkor még főiskola) intermédia tanszékének, amelyet ma is vezet, s 1997 óta irányítja a C3 médiaművészeti kutatóközpontot.

Magyarok a biennálén

A velencei biennále 19. század végi indulásakor még az egyetlen volt a maga nemében, mára azonban százas nagyságrendben rendeznek világszerte kortárs művészeti biennálékat. Velencében, a város Giardininak (kertek) nevezett parkjában, az Arsenale nevű hatalmas egykori ipari komplexum termeiben, valamint mostanra a város számtalan helyén a páratlan években képzőművészeti, a párosakban pedig építészeti biennálét rendeznek.

A máig messze a legtekintélyesebb biennálét több hónapos nyitva tartása idején százezres nagyságrendben látogatják érdeklődők, s a megnyitók napjaira a szakma apraja-nagyja idesereglik a világ minden tájáról.

A magyar az egyik első nemzeti pavilon volt a Giardiniben, 1909-ben készült el Maróti Géza tervei alapján. A képzőművészeti biennálékon többször kaptak magyar szereplők komoly elismeréseket: Ferenczy Károly 1905-ben és László Fülöp 1907-ben Festészeti Arany Érmet, Aba-Novák Vilmos 1940-ben a Legjobb Külföldi Festőművész Díját, a magyar pavilonban 1993-ban kiállító amerikai sztár, Joseph Kosuth a biennále különdíját. Az eddigi legfrissebb elismerést 2007-ben ítélték oda nekünk, amikor az Andreas Fogarasi Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című installációját bemutató magyar pavilon kapta az Arany Oroszlánt.