Összeomlás – Passzív interjú a címe annak az installációnak, amelyet 2011-ben, az 54. Velencei Biennále magyar pavilonjában láthat a közönség június 4-től a november 27-i zárásig. A hattagú szakmai kuratórium tizenkettő közül választotta ki Peternák Miklós kurátori pályázatát, ő Németh Hajnal munkájával nevezett a jövő évi velencei részvételre.
A világ egyik legjelentősebb s minden bizonnyal legismertebb kortárs művészeti eseményén való bemutatkozásra, a magyar kortárs művészet reprezentálására a hazai szabályok szerint a Műcsarnok főigazgatója írja ki a pályázatot, és nem közvetlenül a művészek, hanem a munkáikat velencei bemutatásra javasló kurátorok pályáznak.
A Németh–Peternák páros biztosíték arra, hogy a magyar pavilon újra a biennále egyik sikeres, komoly szakmai és közönségvisszhangot kiváltó kiállítása lesz. A Berlinben élő, 1972-ben született Németh Hajnal 90-es évek eleji színre lépése óta a hazai kortárs művészet egyik fontos szereplője, munkáit Magyarországon és Európa-szerte rendszeresen bemutatják. A főként videókat, komplex, az egész kiállítóteret összefüggő művé vagy sorozattá szervező installációkat, fotókat készítő művész munkáiban rendszerint kulcsszerepet játszik a zene és a popkultúra is. Magától értetődő módon nyúl idézet, illetve utalások formájában a 20. század klasszikusaihoz, és ugyanilyen természetességgel jelenik meg nála például Bach muzsikája. Németh Hajnalt az idén a Magyarországon két héttel ezelőtt kiosztott Aviva-díjra, Németországban pedig az egyik legrangosabb nemzetközi médiaművészeti elismerésre, a Nam June Paik-díjra jelölték. Itthon 2010-ben a Kiscelli Múzeumban, a debreceni Modemben és a Videospace Galériában szerepelt önálló kiállításon, s az Aviva-jelöltek tárlatán is láthattuk munkáját – nevezetesen éppen a Velencébe tervezett installáció jelenlegi változatát.
Az első formájában az év elején, a Kiscelli Múzeumban bemutatott installáció a véletlennel, a megismételhetetlennel, az életet és halált meghatározó természeti, fizikai és fizikán túli erőkkel, ezek mentén az emlékezettel, az ezek törvényeivel, hatásaival kapcsolatos kérdéseinkkel foglalkozik. Mindezt egyszerre nagyon mai, egyszersmind univerzális elemekből építi fel – az aktuális eseményt és formát, valamint az időtlenül, kezdettől fogva mindenben jelenvaló minőségeket összekötve.
Egy balesetben sérült BMW roncsát látjuk, valamivel odébb annak az életből (és a halálból) a kiállítóterembe költöztetett két kis másolatát, leképezését – szobrokat. Az emberen túli, a véletlen által alakított forma válik a másolás modelljévé. A speciális módon megvilágított térben mindeközben hangokat is hallunk opera formájában. Hosszú kérdésekben, igenekre és nemekre redukált feleletekben idézik fel balesetek egykori alanyai az élményeiket.
A biennálén bemutatásra szánt változat a pályázatként benyújtott koncepció szerint jelentősen kibővül, többek között videókkal és más elemekkel, s a struktúrája is átrendeződik. Az ebben kurátorként közreműködő Peternák Miklós a hazai szcéna egyik legnagyobb tekintélyű szereplője, s a nemzetközi kortárs művészeti, azon belül mindenenekelőtt a médiaművészeti világban is elismert szakember. Az 1956-ban született szakember kurátorként, elméleti írások szerzőjeként, számos, mára jelentős művész pályájára meghatározó hatást gyakorló tanárként ismert. Egyik alapítója volt 1991-ben a Képzőművészeti Egyetem (akkor még főiskola) intermédia tanszékének, amelyet ma is vezet, s 1997 óta irányítja a C3 médiaművészeti kutatóközpontot.
Magyarok a biennálén
A velencei biennále 19. század végi indulásakor még az egyetlen volt a maga nemében, mára azonban százas nagyságrendben rendeznek világszerte kortárs művészeti biennálékat. Velencében, a város Giardininak (kertek) nevezett parkjában, az Arsenale nevű hatalmas egykori ipari komplexum termeiben, valamint mostanra a város számtalan helyén a páratlan években képzőművészeti, a párosakban pedig építészeti biennálét rendeznek.
A máig messze a legtekintélyesebb biennálét több hónapos nyitva tartása idején százezres nagyságrendben látogatják érdeklődők, s a megnyitók napjaira a szakma apraja-nagyja idesereglik a világ minden tájáról.
A magyar az egyik első nemzeti pavilon volt a Giardiniben, 1909-ben készült el Maróti Géza tervei alapján. A képzőművészeti biennálékon többször kaptak magyar szereplők komoly elismeréseket: Ferenczy Károly 1905-ben és László Fülöp 1907-ben Festészeti Arany Érmet, Aba-Novák Vilmos 1940-ben a Legjobb Külföldi Festőművész Díját, a magyar pavilonban 1993-ban kiállító amerikai sztár, Joseph Kosuth a biennále különdíját. Az eddigi legfrissebb elismerést 2007-ben ítélték oda nekünk, amikor az Andreas Fogarasi Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című installációját bemutató magyar pavilon kapta az Arany Oroszlánt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.