BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtakarítással kerülhető el az időskori elszegényedés

A magyar lakosság felének semmiféle megtakarítása nincs, és az emberek kétharmada nem rendelkezik annyi tartalékkal, amellyel 3-6 hónap jövedelemkiesést pótolni tudna – derül ki a Pénziránytű-MNB pénzügyi kultúrát vizsgáló felméréséből, amelynek egyes részleteit a Pioneer Alapkezelő, a Tárki és az RSM DTM tanácsadó cég közös sajtóbeszélgetésén ismertettek. Takarékoskodásra pedig égető szükség van, ugyanis az úgynevezett Ratkó-unokák nemzedéke, vagyis az 1970-es években született korosztály termékenysége várhatóan alacsonyabb lesz, mint a szüleiké volt, így a nyugdíjaskori ellátásuk nehézségekbe ütközhet majd – magyarázta Gál Róbert Iván, a Tárki vezető kutatója.

A személyi jövedelemadó egykulcsossá tétele adhat némi teret a megtakarítások növelésének – mondta Hegedűs Sándor, az RSM DTM adópartnere. A legtöbb pluszjövedelem viszont éppen a magasabb, évente 4-5 millió forint fölött kereső embereknél keletkezik, ők pedig már eddig is képesek voltak félretenni. A szakember úgy véli, érdemes lenne átgondolni, hogyan lehetne az alacsonyabb jövedelmű rétegeket is megtakarításra ösztönözni. Az állami ösztönzőknek ebben az esetben nem az adójóváíráson kellene alapulniuk, a keveset keresők ugyanis nem tudják kihasználni az ilyen lehetőségeket.

Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója szerint a megoldást az jelentené, ha a támogatásokat nem az egyes termékekhez, hanem a megtakarítás időtávjához rendelnék hozzá, és minél hoszszabb futamidejű az adott befektetés, annál nagyobb kedvezményt kapna. A lakosság egyébként a válság óta maga is igyekszik spórolni, a nettó megtakarítások összege emelkedett az elmúlt két évben. A meglévő megtakarítások egy részét viszont nem befektették, hanem meglévő hiteleik törlesztésére fordították az emberek, akik tavaly 403 milliárd forintnyi devizakölcsönt fizettek vissza. H. B.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.