BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl sok kockázatot vállalnak a biztosítók a lakásokkal

Annak ellenére, hogy a magyar lakások negyede nem biztosított, és a biztosítottak jelentős hányada is alulbiztosított, a biztosítók újabb kockázatok beépítésével akarnak piacot szerezni - közölte az első internetes direktbiztosító, a Genertel.

Az internetes összehasonlításoknak köszönhetően csökkennek a lakásbiztosítások díjai is. Itt is elindult a kötelező gépjármű felelősségbiztosításokhoz (kgfb) hasonló díjcsökkenés, de mivel a lakásbiztosításoknak nincs éves kampányuk, így jóval kevesebben kalkulálják a díjukat és még kevesebben váltanak biztosítót.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada alulbiztosított. A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavalyi tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt.

A lakásbiztosítások díjainak csökkentésével azonos, ha ugyan azért a díjért több kockázatot vállal a biztosító, vagy relatíve olcsóbb az eddigi termékben nem szereplő kockázatok vállalása.

A Genertel által feltárt kiegészítő kockázatok körébe tartozik a balesetbiztosítás, amely a lakásban élő minden lakóra kiterjed, és adott esetben a világban bárhol bekövetkezett balesetnél fizet a biztosító.

A felelősségbiztosítás is kiterjed valamennyi lakóra és az okozott kárt akár több millió forintig vállalják a biztosítók. Tipikusan ilyen kár az, amit figyelmetlen gyalogos, vagy kerékpáros okoz.

A készpénz ellopását - mint kockázatot - sokáig nem vállalták a biztosítók, mivel nem volt bizonyíték az összegre. Az utóbbi időben a biztosítók meghatározott összegig vállalják ezt a kockázatot is, sőt bele veszik az utcai rablást is. A visszaélések kiszűrésére az ilyen károkról rendőrségi jegyzőkönyvet követel a biztosító.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.