BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult az UniCredit-kibocsátás

További árfolyameséssel folytatódott tegnap az UniCredit részvény kibocsátása. A bank 7,5 milliárd eurónyi tőkét szeretne bevonni, az új részvényesek több mint 40 százalékos diszkonttal juthatnak hozzá a papírokhoz.

Egy hét alatt csaknem a felére csökkent az UniCredit árfolyama, miután az olasz pénzügyi csoport bejelentette: jelentős diszkonttal, az elméleti árfolyamnál 43 százalékkal olcsóbban, 1,943 eurós árfolyamon is hajlandó részvényeket eladni annak érdekében, hogy javítsa tőkehelyzetét. A múlt kedden még 4,17 eurón forgó bankpapír árfolyama tegnapra 2,3 euró alá, vagyis 19 éves mélypontra süllyedt, miután megkezdődött az új részvények kibocsátása.

Az UniCredit 7,5 milliárd értékű tőkét tervez bevonni az ügylet során, hogy teljesíteni tudja az európai bankfelügyelet szavatolótőkére vonatkozó elvárásait. A hatalmas árengedmény pedig azt jelzi, a hitelintézet nem számít arra, hogy a befektetők két kézzel kapnak majd a papírért. Korábban a válság során hasonló módon tőkét szerző bankok közül egyik sem adott még ekkora kedvezményt, a Commerzbank 30, az HSBC pedig 39 százalékos diszkonttal bocsátott ki részvényeket. Hogy mennyire olcsóvá váltak az UniCredit papírjai, jól mutatja, hogy cég tőzsdei értéke jelenleg mindössze az ötöde a saját tőkéjének, vagyis annak az összegnek, amit a vagyonából egy csőd esetén a betétesek között feloszthatnának.

A bank tegnap kezdődött részvénykibocsátása január 27-ig tart, január 20-ig pedig a jegyzési joggal is lehet kereskedni. Az eredmények azért is érdekesek, mert hasonlóan alakulhat a többi tőkére szoruló európai bank részvénykibocsátása is. Az UniCredit papírjainak ilyen mértékű mélyrepülésére mindenesetre nem sokan számítottak, Federico Ghizzoni vezérigazgatót is meglepte a rossz tőzsdei teljesítmény. Az olasz tőzsdefelügyelet is vizsgálódni kezdett az ügyben: nem kötöttek-e shortügyleteket a bankpapírra, ezek a tranzakciók ugyanis jelenleg be vannak tiltva Olaszországban.

Az UniCredit árfolyamát persze a részvényhígításon túl a gyenge eredményvárakozások is kedvezőtlenül befolyásolják. A pénzügyi csoport legutóbbi, a tavalyi harmadik negyedévről szóló tőzsdei beszámolójában 10,6 milliárd eurós veszteségről számolt be, emiatt Ghizzoni költségcsökkentést és elbocsátásokat jelentett be, hogy meg tudja erősíteni a társaság pénzügyi és tőkehelyzetét. A negyedik negyedéves eredményről anynyit mondott a vezérigazgató, hogy tükrözni fogja a szuverén adósságválság miatt ingadozóvá vált pénzpiacok volatilitását és a makrogazdaság visszahúzódását is.

A részvényelemzők sem túlságosan optimisták az UniCredit papírjával kapcsolatban. A Bloomberg által megkérdezett szakemberek közül a legtöbben, 16-an tartásra ajánlják a bankrészvényt, vételre viszont az alacsony árfolyam dacára is csak hatan javasolják, miközben 15-en eladásra ajánlják. Az átlagos célárfolyam viszont lényegesen magasabb a jelenlegi piaci árnál, 7 euró körül van, ez alapján megérhetné vásárolni a részvényből.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.