BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak néhány pénztár marad

Néhány magánnyugdíj- pénztár a kedvezőtlen jogszabályi feltételek ellenére is elkötelezte magát a fennmaradás mellett. A többség azonban megszűnik végelszámolással vagy beolvad egy másik kasszába.

Menni, vagy maradni? – ismét dilemmázhatnak a magán-nyugdíjpénztári tagok. Ha vissza szeretnének lépni a tb-rendszerbe, arról a jövő hét végéig nyilatkozhatnak a pénztáruknál. A pénztártagok döntő többsége azonban marad, a mintegy 100 ezer érintettből eddig néhány százalék jelezte csak, hogy feladná magánnyugdíjpénztári tagságát – mondta lapunknak Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár igazgatóságának elnöke. A visszalépők – akárcsak tavaly – az idén is megkapják a tagdíj-kiegészítésüket és a reálhozamot, méghozzá adó- és járulékmentesen, erről hétfőn döntött a parlament. A maradók viszont nem veszítik el az állami nyugdíjukat, hanem továbbra is szereznek szolgálati időt, ami 100 százalékos nyugdíjra jogosítja majd őket.

A maradást választók számára a feltételek lényegesen jobbak tehát, mint egy éve voltak, ami viszont okkal aggaszthatja a tagokat, hogy a kasszák egymás után dobják be a törülközőt. Ha ezeknek a kasszáknak a tagjaik maradni szeretnének a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, át kell lépniük egy másik intézménybe, lehetőleg olyanba, amelyik fennmarad. Egyes kisebb pénztárak már tavaly döntöttek a végelszámolásról, igaz, ezeknek a kasszáknak csak néhány száz tagjuk maradt. Az év elején életbe léptetett jogszabályi változás miatt, amely alapján a munkavállalói nyugdíjjárulékokból tagdíjat a pénztárak a jövőben nem kapnak, s így jóformán működési bevétel nélkül maradnak, viszont már a tőkeerős, nemzetközi hátterű pénzügyi intézmények által alapított pénztárak is erre az útra léptek. Előbb az Erste, majd az Aegon is bejelentette, hogy megszünteti magánnyugdíjpénztárát.

Könnyen lehet, hogy nem ők lesznek az utolsók. A Dimenziónál – amelybe beolvadt a Generali – a jövő héten tartanak közgyűlést. Ezen próbálnak megállapítani egy minimális tagdíjat, amellyel tovább működhet a kassza, ha nem sikerül, akkor viszont a végelszámolás mellett határoznak majd. Ezenkívül kérdéses még, mi lesz az Axa sorsa – erről április és június között döntenek majd –, és honlapja szerint az Aranykornál sem határoztak még a folytatásról. Voltak olyan pénztárak, amelyek beolvadtak másokba, a Generali az egyelőre bizonytalan sorsú Dimenzióba olvadt, a CIG Pannónia égisze alatt működő, eredetileg a VIT-ből létrejött Pannónia nyugdíjpénztár pedig a Postás és az Évgyűrűk tagjait vette át.

Szintén úgy tűnik, hogy a piacon maradhat az Allianz, az OTP, az ING és a Budapest magánkasszája. Utóbbi azt írja honlapján, az elmúlt évek során akkora tartalékot halmozott fel, amellyel középtávon biztosítható a fennmaradása. Ahol nincs ekkora felhalmozás, ott viszont szükség lehet a tagok segítségére kötelező tagdíj vagy önkéntes adomány formájában.

Korábban arról volt szó, hogy a magánkasszák havonta több tízezer forintos kötelező tagdíjat vezetnek majd be, de egyelőre ennél jóval kisebb befizetéseket szavaztak meg a küldöttgyűléseken. Az ING például mindössze 500 forintos havi tagdíjat kér, igaz, e mellé évi 4 ezer forintos adományt is szeretne.

Herman Bernadett-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.