BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a gyorsjelentési időszak

Szokás szerint az Alcoa eredményeinek közlésével indul kedden az amerikai gyorsjelentési szezon. Elemzők a cégek eredményeinek szerény mértékű növekedésével számolnak.

A jövő kedden indul az Egyesült Államokban a gyorsjelentési szezon, amelyet szokás szerint az Alcoa nyit meg. Az alumíniumipari társaság a várakozások szerint az első negyedévről is veszteséget jelent majd, akárcsak a megelőző három hónapról. Az alumínium ára ugyanis hiába kezdett emelkedni az idén, még mindig 20 százalékkal elmarad az egy évvel ezelőttitől. Az elemzők épp ezért jelenleg azt várják, hogy a társaság bevétele az egy évvel ezelőtti 6 milliárd dollárról 5,8 milliárdra esik vissza, miközben az egy részvényre jutó veszteség 7 cent lesz.

Az első negyedévben egyébként az elemzők általában véve gyenge teljesítményt várnak a tőzsdei cégektől, a Thomson Reutersnél hozzávetőlegesen 3 százalékos profitbővülésre számítanak az S&P 500 tagjai között, ez lényegesen alacsonyabb annál, mint amit az év elején vagy fél évvel ezelőtt prognosztizáltak. Január 1-jén még 5,5, hat hónapja pedig közel 13 százalékos növekedésben bíztak a szakemberek.

Az összprofit nagyban függ attól, hogy az Apple teljesítményét beszámítják-e. A világ vezető technológiai cégének eredményével együtt a Ned Davis Research szerint az S&P 500 tagjainak nyeresége 7,8 százalékkal is gyarapodhat, az Apple nélkül viszont csak 2,7 százalékos bővülés várható – írja a Forbes.

A technológiai cégek is a jövő héten kezdik meg eredményeik közlését, az első közülük a Google lesz, amely csütörtökön publikálja a számait. A New York-i tőzsdeindexben szereplő technológiai cégek nyeresége a várakozások szerint egyébként 6,3 százalékkal nőhet, de ennél is nagyobb emelkedés várható az ipari vállalatoknál, amelyeknek a profitja akár 10 százalékkal is magasabb lehet az egy évvel korábbinál. Szintén komoly eredményjavulás várható a nem létszükségletű fogyasztási cikkeket értékesítő társaságoknál, ezeknél 6,5 százalékos nyereségnövekedést várnak a szakemberek. A pénzügyi szektor is erősebb negyedévet zárhat, mint egy évvel ezelőtt, ebben a szegmensben is csaknem 6 százalékkal növekedhetnek a profitok. A pénzügyi szektorban először a JPMorgan Chase és a Wells Fargo teszi közzé a negyedéves számait jövő pénteken.

Herman Bernadett-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.