BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszereplős lehet a budapesti tőzsde

Könnyen kétszereplőssé válhat a pesti tőzsde – véli Háda Bálint, a Quaestor csoport vezető elemzője. A brókercég a Molt és a dollárt ajánlja a befektetők figyelmébe.

Könnyen kettőre csökkenhet azoknak a részvényeknek a száma, amelyekkel érdemben kereskedni lehet a Budapesti Értéktőzsdén – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Háda Bálint, a Quaestor Pénzügyi Zrt. vezető elemzője. A tőzsde forgalmának ugyanis 90 százalékát az OTP Bank és a Magyar Telekom papírjai tették ki az idei év első negyedében. A Richter és a Mol részvényeinek forgalma a negyedévben 40 százalékkal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év azonos időszakában, és ugyanakkor a Magyar Telekom forgalma is csökkent, egyedül az OTP Bank papírjainak forgalma nőtt.

A Molt tartják a legjobb befektetési lehetőségnek a Quaestor elemzői. Szerintük a társaság kutatási és kitermelési üzletágának nyereségnövekedése ellensúlyozni tudja majd a finomítói üzletág nyereségének csökkenését. A szakértők szerint a gázolaj-finomítás haszna csökken, a benziné emelkedik. A Mol árfolyamát 22 500 forintra várják az elemzők. Előrejelzéseik szerint a Magyar Telekom 570 forintra, az OTP Bank 3800, a Richter 42 000 forintra változhat.

Szerintük az OTP-részvények árfolyama nagyon ingadozó lesz, mert erősen kötődik az ország kockázatosságának megítéléséhez. Ezt némileg tompítja, hogy a bankcsoport jövedelmének harmada külföldről származik. A magyar gazdaság lassú növekedése és a magas munkanélküliség azonban rontja a bank profitkilátásait, a forint esetleges gyengülése pedig ronthatja a hitelportfólió minőségét.

A két tőzsdén szereplő gyógyszergyár közül a Richtert favorizálják a brókercég elemzői. A Richter termékeinek ugyanis jelentős és stabil piaca van Oroszországban és Ukrajnában, és a nyugat-európai értékesítési hálózat kiépítései érezteti majd kedvező hatását.

Szükség van az IMF hitelhálójára

Bár a nemzetközi tőkepiaci hangulat jelenleg jó és a magyar költségvetés finanszírozható, az ország továbbra is sérülékeny helyzetben van, ezért nélkülözhetetlen és sürgető az IMF–EU-megállapodás – vélekedett a Quaestor csoport vezető elemzője. Szerinte a jegybanki alapkamat is csak ezt követően kezdhet fokozatosan csökkenni. Háda Bálint szerint Magyarország a magas államadósság melletti alacsony növekedés és magas infláció miatt különösen sérülékeny. A növekedés pedig legfeljebb 0,5 százalék lehet az idén.


Giczi József Szükség van az IMF hitelhálójára Bár a nemzetközi tőkepiaci hangulat jelenleg jó és a magyar költségvetés finanszírozható, az ország továbbra is sérülékeny helyzetben van, ezért nélkülözhetetlen és sürgető az IMF–EU-megállapodás – vélekedett a Quaestor csoport vezető elemzője. Szerinte a jegybanki alapkamat is csak ezt követően kezdhet fokozatosan csökkenni. Háda Bálint szerint Magyarország a magas államadósság melletti alacsony növekedés és magas infláció miatt különösen sérülékeny. A növekedés pedig legfeljebb 0,5 százalék lehet az idén.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.