BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan magához térhet a magyarországi alappiac

Az utóbbi hónapokban – a vagyonuk alakulását tekintve – nem teljesítettek túl fényesen a hazai alapok, hiszen a legtöbb típusnál tőkekivonás történt, amit részben a kedvezményes végtörlesztés is támogatott. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) adatai szerint ugyanakkor már a február nem alakult rosszul a hazai alapok szá­mára: ha kis mértékben is, de növekedni tudott a nyilvántartásban lévő alapok vagyona.

A Bamosz tagok által kezelt befektetési alapok összva­gyona 10 milliárd forinttal, azaz 0,3%-kal növekedett februárban, ez egyrészt a 23 milliárd forin­tos nettó viszszaváltásokból adódik, másrészt pedig az egyes alapok pozitív teljesítményéből. A hónap végén így a Bamosz tagok összesen 3193 milliárd forintot kezeltek befek­tetési alapokban.

A befektetési alapok ­további kilátásai szempontjából kedvező, hogy Magyarországon nö­vekszik a megtakarítási hajlandóság. A devizahitelekkel kellemetlen tapasztalatokra szert tevő lakossági ügyfelek ugyanis jobban ráébrednek a tartalékok felhalmozásának fontosságára, ami az alapokban elhelyezett pénz mennyiségére is jó hatással lehet. A jelenlegi, magas betéti kamatszintek viszont nem kedveznek az alapok előretörésének, hiszen 8–9%-os évi kamatok mellett a kisbefektetők nem szívesen vállalnak kockázatokat, még ha azok alacsonyak is. (Igaz ugyanakkor, hogy a nagy betéti kamatokhoz többnyire feltételeket is szabnak a hitelintézetek.)

A befektetési alapkezelők szerint – az elmúlt időszakhoz hasonlóan – a közeljövő slágertermékei is az abszolút hozamú alapok lesznek majd az általuk elérhető kedvező hozamok ­miatt, és keresettek a tőkevédett konstrukciók is. Az elmúlt időszakban gyengébben teljesítő pénzpiaci alapokért viszont úgy tűnik, változatlanul nem kapkodnak az ügyfelek.

Új szereplő érkezett

Növekedési stratégiájának részeként az Equilor Befektetési Zrt. létrehozta befektetési alapkezelőjét, az Equilor Alap­ke­ze­lőt . A független befektetési szolgáltató által elindított új szereplő meghatározó szereplővé kíván válni. A társaság vezérigazgatója Pillár Zsolt, aki ezt megelőzően a Generali Alapkeze­lőnél töltött be vezetői pozíciót.


-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.