BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden negyedik magánpénztári tag visszalépett

A legutolsó, múlt pénteki összesítés szerint a tavaly év végére megmaradt csaknem 100 ezer magánnyugdíj-pénztári tagból csaknem 25 ezer választotta azt, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe – közölte a Stabilitás Pénztárszövetség. A kétpilléres rendszerben maradt tagok száma így 74 606 főre csökkent. A különböző pénztárak tagjai nem azonos mértékben döntöttek a maradás és a visszalépés mellett. A legnagyobb arányban az Erste és az Aegon tagsága lépett vissza az egypilléres rendszerbe, ezeknél a pénztáraknál 38,37, illetve 36,98%-os volt az arány. Mindkét pénztár néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy végelszámolással megszűnik, mivel a jelenlegi feltételek mellett nem látják biztosítottnak a hosszú távú működést.

A tagság nagy arányú visszalépéséhez minden bizonnyal ezek a fejlemények is nagyban hozzájárultak. A nagyjából 11,5 ezer aegonos és 1,5 ezer erstés maradónak, ha nem szeretnének visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe, pedig új pénztárat kell majd keresnie. A fennmaradás mellett döntő pénztárak közül az OTP-nél volt még viszonylag nagyobb arányú visszalépés, náluk a tagok 26,85%-a tér vissza az ál­lami tb-be, a maradék tagságtól ez a pénztár 5 ezer forintos tagdíjat szeretne majd beszedni

a további működés biztosítá­sához.

Az OTP-nek 13 ezer ­tagja ­maradt mostanra, ­ezzel a má­sodik legnagyobb magán­­nyugdíjpénztár lett a pia­con.

A legnagyobb magán­nyugdíj­pénztár 16 ezer főt meghaladó tagságával az ING maradt, náluk a visszalépések aránya is jóval alacsonyabb volt, 18,54%-os.

A harmadik legnagyobb szereplő a meg­szűnő Aegon maradt. A legkisebb arányban egyébként a Budapest és az MKB magánnyugdíjpénztáraiból léptek vissza a tagok.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.