BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol erősödött, az OTP gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,35 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 19 029,21 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az európai tőzsdék gyengén teljesítettek, a német DAX index például egész nap esett, ehhez képest a BUX minimális emelkedése is eredménynek számít - mondta Németh Dávid, az ING Bank elemzője. A Mol jelentősebb emelkedését azzal magyarázta, hogy az újabb költségvetést kiigazító csomag után esett az olajcég árfolyama, így a mai emelkedés korrekciónak is tekinthető.

A Mol 265 forinttal, 1,42 százalékkal 18 915 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4030 forintra csökkent, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 401 forintra esett, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,17 százalékkal 40 570 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 15,4 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,43 százalékkal 18 320 forintra gyengült. A BUMIX 1095,47 ponton zárt pénteken, ez 1,64 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.