BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,97 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 19 192,76 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: a hét második napján rendkívül visszafogott kereskedés, alacsony befektetői érdeklődés volt a budapesti piacon, az OTP húzta fel a BUX indexet.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetője elemzője a bankpapírok keddi jó szereplését emelte ki, ami a kedvező gyorsjelentéseknek - például Erste - köszönhető. Hozzáfűzte, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése a 0,25 százalékpontos alapkamat-csökkentésről nem mozgatta meg a részvényárfolyamokat. A nyugat-európai piacok némiképp jobban teljesítettek, mint a BUX - mondta Móró Tamás.

A Mol 75 forinttal, 0,40 százalékkal 18 775 forintra erősödött, 497,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,96 százalékkal 4220 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 398 forintra emelkedett, forgalma 221,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama változatlanul 40 600 forintot ért, a részvények forgalma 226,1 millió forint lett. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 58,0 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,25 százalékkal 17 700 forintra csökkent.

A BUMIX 1083,29 ponton zárt kedden, ez 3,89 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában a határidős termények közül csak a takarmánykukorica elszámolóára változott kedden. A termény novemberre 290 forinttal lett olcsóbb, az új ár 66 200 forint, míg decemberre 670 forinttal 66 530 forintra csökkent az ára.

A malmi búza decemberre változatlanul 67 600, jövő márciusra 69 500, májusra pedig 69 900 forint. A takarmánybúza decemberi ára sem változott, továbbra is 66 000 forint.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.