BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy új intézkedése negatív hullámot válthat ki a tőzsdén

Vegyes a pénteki kép a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemzői várakozások szerint. Az Equilor elemzésében kiemeli: Megérkezett a két Matolcsy csomagnak megfelelő módosító indítvány, mely több helyen érdekes részleteket tartalmaz.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi piacon oldódik a feszültség, várhatóan felfelé korrigálnak majd a nemzetközi tőzsdeindexek.

Az elemző szerint azonban nem kizárt, hogy a BUX negatív irányba indul. Csütörtök esti hírek alapján elképzelhető, hogy a tőzsdei tranzakciókat is megadóztatnák Magyarországon 2014-től, ez kisebb negatív hullámot kiválthat már a pénteki kereskedés során is - mondta.

Emellett a BUX csütörtökön jól teljesített, emiatt sem lenne meglepő egy negatív korrekció - tette hozzá Gabler Gergely.

Az Equilor elemzésében kiemeli: Megérkezett a két Matolcsy csomagnak megfelelő módosító indítvány, mely több helyen érdekes részleteket tartalmaz. A tranzakciós adó hatálya kiterjed majd a hiteltörlesztésre és a pénzváltásra is, míg 2014-től pedig az értékpapírügyletekre is kiterjed az adó hatálya, 0,1 százalékos kulccsal.

"Az adó mértéke származtatott ügylet esetén a 0,01 százalék, egyéb értékpapírügylet esetén 0,1 százalék. Számításaink szerint maximum 10-50 milliárd forintnyi bevételre számíthat ebből az állam, de inkább az alsó érték valószínűsíthető. A hír egyértelműen kedvezőtlen a tőzsde szempontjából" - írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája azt közölte: az amerikai nagy esés hatása Európába alig ért el, a magyar piacon is inkább emelkedtek a részvények. A szakember szerint enyhén pozitív nyitás várható Európában. Úgy látja, a hazai piacon leginkább a Magyar Telekomot érdemes figyelni, hogy vajon tartós lesz-e a hangulatjavulás, vagy csak egy egynapnyi emelkedés történt csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,91 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 19 073,25 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt. A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 600 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,49 százalékkal 4080 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 3,75 százalékkal 415 forintra nőtt, forgalma 2,3 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 970 forinttal, 2,41 százalékkal 41 280 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 476,5 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,09 százalékkal 17 305 forintra esett.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.