BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálat indult - Komoly hibát követhetett el az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB ) jelenleg azt vizsgálja, vétett-e a saját szigorú szabályai ellen, amikor hiteleket folyósított kereskedelmi bankoknak.

Ezt az EKB szóvivője erősítette meg a Handelsblatt jelentése szerint. A kereskedelmi bankok az EKB-tól 16,6 milliárd euróig terjedő összegben kaptak hiteleket, noha a pénzhez nem lett volna szabad hozzájutniuk. Ugyanis a biztosítékként szolgáló spanyol államkötvények csak részben feleltek meg az EKB előírásainak.

A lap példaként a 18 hónapos futamidejű spanyol államkötvények értékelését nevezte meg; Az EKB-nél ezeket a legmagasabb osztályba sorolják. Ez azt jelenti, hogy az EKB ezekre az értékpapírokra csak 0,5 százalékos kockázati prémiummal számol, holott a feltételezés szerint valójában másodosztályú kötvényekről van szó, amelyeket a magasabb, 5,5 százalékos kockázati szinten kéne elszámolni. Vagyis a spanyol papírokra nem adhatták volna meg azt az engedmény, amelyben az ír kötvények részesültek.

Az EKB megerősítette, hogy belső vizsgálatot folytat a majd 17 milliárd euróra kiterjedő hitelnyújtás ügyében. Ha a feltételezés beigazolódik, akkor az érintett bankoknak akár további 16,6 milliárd eurónyi biztosítékot kéne utólag nyújtaniuk.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.