Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint folyatódik a szerdai csendes kereskedés, nagy mozgásokra nem lehet számítani. Elmondta: minimális negatív hatása lehet a Mol-papírokra, hogy a hírek szerint a kormány 10 százalékkal csökkentené az energiaárakat. Összességében azonban inkább kicsit felfelé mozdulhatnak az árfolyamok, miután a nemzetközi hangulat kedvezőbb, mint az elmúlt napokban.
A CIB Bank reggeli elemzésében azt közölte: a főbb piacok többsége szűk sávban ingadozott szerdán, lényeges változásra csütörtökön sem lehet számítani.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,48 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 18 055,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt. A Mol 140 forinttal, 0,78 százalékkal 18 140 forintra erősödött, 748,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 29 forinttal, 0,72 százalékkal 4001 forintra csökkent, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,29 százalékkal 382 forintra esett, forgalma 730 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 520 forinttal, 1,44 százalékkal 35 700 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 26,1 millió forintos forgalom mellett 135 forinttal, 0,79 százalékkal 16 920 forintra gyengült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.