BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enyhülhetnek a hitelfeltételek

A vállalati hitelezés feltételei végre enyhülhetnek, és a bankok azt is remélik, a lakosság végre elkezdi felvenni a támogatott lakáshiteleket. A régióhoz képest még mindig nagyon alacsony a vállalati hitelezés

Megállt a vállalati hitelkondíciók szigorodása – közölte Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzője azon a sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank legfrissebb hitelezési felmérésének eredményeit ismertették. A felmérésnek ez az egyik legérdekesebb eredménye, a válság kirobbanása óta ugyanis eddig egyetlen egyszer, 2011. harmadik negyedévében fordult csak elő, hogy valamivel több bank enyhített a vállalati hitelezés feltételein, mint ahányan szigorítottak. Most sem várható persze hatalmas lazítás, nettó értelemben véve a hitelintézetek mindössze tizede tervezi a vállalati hitelezés feltételeit enyhíteni.

Az is kedvező tendencia a vállalati hitelezésben, hogy a portfóliók minősége már zsinórban a második negyedéve javul, és a nem teljesítő (90 napon túl késedelmes) hitelek aránya 20 százalék alá csökkent. Ebben a legutolsó negyedévben főleg egy komolyabb mértékű portfóliótisztítás játszott szerepet, magyarán a bankok eladták a bedőlt vállalati hitelek egy részét. Ami a keresleti oldalt illeti, a hitelintézetek továbbra is arra számítanak, hogy a rövid lejáratú hitelek iránti igény fokozódik, miközben a hosszú távú, beruházási célú kölcsönök iránti kereslet tovább csökken. 2012 harmadik negyedévében volt a mélyponton a hosszú lejáratú vállalati hitelek iránti érdeklődés, a bankok nettó értelemben vett 60 százaléka tapasztalta azt, hogy az előző negyedévi, már akkor is nagyon alacsony szintről, még tovább csökkent a kereslet.

A magyarországi vállalati hitelfeltételek a régióhoz képest kedvezően alakult az előző negyedévben abban az értelemben, hogy a többi országban jobban szigorítottak a bankok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon több hitelt is helyeznek ki, míg ugyanis a régióban a vállalati hitelállomány jelenleg a válság előtti szint közelében, sőt egyes országokban már bőven fölötte van, nálunk a 80 százalékát sem éri el.

A lakossági hitelek esetében az MNB felmérése szerint a bankok arra számítanak, hogy a lakáshitelek feltételei nagyjából a jelenlegi szinten maradnak majd, a fogyasztási hiteleknél viszont enyhülnek a feltételek. Mindkét hiteltípusnál a kereslet élénkülését várják a piaci szereplők, különösen a lakáshitelekkel kapcsolatban optimisták a még kedvezőbbé vált feltételű kamattámogatott hitelek miatt. Ennél a hiteltípusnál viszont a bankok döntő többsége már az előző három negyedévben is erős keresletélénkülést várt, az optimista várakozások azonban nem igazolódtak be. Sőt a kereslet olyannyira gyenge volt, hogy tavaly a végtörlesztéssel érintett első negyedévet leszámítva, végig historikus mélyponton maradt az új lakáshitelek volumene.

A háztartási hitelportfóliók egyébként a negyedik negyedévben tovább romlottak, a teljes háztartási portfólió 16,25 százaléka késedelmes már 90 napon túl, a jelzáloghiteleken belül a nem teljesítő állomány aránya 16,37 százalék. A fizetési nehézséggel küzdő, és átmeneti könnyítést kérő adósok is ismét nem fizetővé válnak, tízből négy átstrukturált hitel késedelme haladja már meg a 90 napot, de összességében véve az ilyen adósok több mint felének van több-kevesebb hátraléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.