BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megrohanták a bankokat a cégek

A hitelintézetek tapasztalatai szerint nagyon intenzív az érdeklődés a Magyar Nemzeti Bank által indított növekedési hitelprogram iránt, főleg az első pillér népszerű az érintettek körében. Gondot okozhat ugyanakkor, hogy a hiteleket csak a kkv besorolású cégek vehetik igénybe, és ezt a státuszt a futamidő végéig fenn kell tartani.

Nagyon intenzív az érdeklődés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja iránt a hazai hitelintézeteknél, és az első szerződéskötések is megtörténtek – derül ki az eddig nyilvánosságra hozott adatokból.

"A növekedési hitelprogramja pozitívan változtatta meg a vállalkozások gondolkodását, a Raiffeisen Bank által a programban kínált 64 milliárd forint összegű teljes keretet fel akarják használni a partner vállalkozások” – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Zoltán, a bank ügyvezető igazgatója, akit az MTI idézett. Kifejtette: a Raiffeisen Bank a hitelprogramból összesen 64 milliárd forintot igényelt, ez a kiváltásokon túli hiteleket figyelembe véve kis mértékű állománynövekedést hozhat.

Az I. pillért szétkapkodták a bank vállalati ügyfelei, a II. pillér – amelyet devizahitelek forintra váltására lehet használni – azonban kisebb érdeklődést hozott a kkv-k körében, a devizakockázatokat a vállalkozók nem kívánják olyan mértékben csökkenteni, ahogy ezt előzőleg várták a banknál. A bank tapasztalatai szerint a hitelprogram keretében egyrészt meglévő hitelek kiváltása történik, ám számos új ügyletet is jóváhagytak, amelyek gazdaságélénkítő hatása rövid és középtávon lesz majd érezhető. A 64 milliárd forintos igényelt összeget még nem helyezték ki, de már tárgyalnak a vállalati ügyfelekkel. Kiss Zoltán tájékoztatása szerint az I. és II. pillér alapján igényelt keret nagyjából azonos arányban oszlik meg, mégpedig 30-34 milliárd forintos összegben.

„Az érdeklődés jelentős, mind meglévő hitelek kiváltására, mind új, elsősorban beruházási hitelek folyósítására. Szép számmal vannak ügyfelek, akik meglévő hitelük kiváltása mellett nagyobb összegben kérnek finanszírozást, lehetővé téve ezzel a növekedést saját piacaikon” – mondták el érdeklődésünkre az MKB Banknál. A bank az első egy hónapot az igények összegyűjtésére szánta, július első felében döntötte el, hogy mely ügyeltek felelnek meg leginkább a program céljának. Ezek feldolgozása zajlik jelenleg.

Sok esetben még a vállalatok sem tudták hiánytalanul előteremteni a szükséges dokumentumokat (egy új beruházásnál például elég széleskörű információ szükséges a hitelbírálathoz), így vannak ügyek, amelyek még csak az előkészítő fázisnál tartanak. Az MKB Banknál úgy kalkulálnak, hogy a döntési folyamatnak még júliusban el kell indulnia ahhoz, hogy biztonsággal beleférjenek a cégek az augusztus végi határidőbe. A banknál ugyanakkor történt már szerződéskötés és folyósítás is.

Ami pedig a cégek méret szerinti megoszlását illeti, az nagyon szerteágazó, a legkisebb kisvállalatok tízmiliós ügyleteitől, a kkv-szegmens felső tartományába tartozó cégek akár milliárdos igényei között szóródik. Ez utóbbi kör számára viszont – hívták fel a figyelmet a hitelintézetnél – egy nehézséget azonosítottak: a program kiírása szerint a hitel teljes futamideje alatt fenn kell tartani a kkv-státuszt, és ha egy cég „túlnövi magát”, annak nem csak vissza kell fizetnie a kedvezményes forrást, de büntetőkamatot is kell az MNB számára fizetni. Ez főleg a perspektívikus, fejlődésre képes cégek esetében jelenthet komoly korlátot: öt-hétéves időtávon egy ma 8 milliárd forintos éves árbevételnél tartó cég könnyen lendülhet 15 milliárd fölé.

A kkv besorolás szabályaira a BDO Magyarország a figyelmeztetett tegnapi közleményében. A cég szerint kevesen tudják, hogy adataikhoz a partnervállalkozásaik részarányos mutatóit is hozzá kell számítani. Ezek olyan vállalkozások, amelyekben legalább 25 és legfeljebb 50 százalékos mértékű részesedéssel rendelkeznek. 50 százalékos részesedés felett már kapcsolódó vállalkozói viszony állapítható meg. Kapcsolódó vállalkozási viszonynál pedig a mutatókat nem részarányosan, hanem teljes egészében kell összeadni.

Levelezési kapcsolatvonal az MNB-nél

E-mail és postai kapcsolatvonalat indított a Magyar Nemzeti Bank annak érdekében, hogy a növekedési hitelprogram iránt érdeklődő cégek közvetlenül a jegybank felé is jelezhetik észrevételeiket – közölte a jegybank. Az MNB közleményében úgy fogalmaz: „a program eredményessége érdekében a jegybank közvetlenül is örömmel fogadja a kis- és középvállalkozásoknak a programmal kapcsolatos észrevételeit, megjegyzéseit a mai napon elindult kapcsolatvonalon keresztül”.

A társaságok észrevételeiket a jegybank honlapján található űrlap kitöltéséveljuttathatják el az MNB-nek.

A társaságok észrevételeiket a jegybank honlapján található űrlap kitöltéséveljuttathatják el az MNB-nek. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.