BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magas jövedelemmel sokkal olcsóbb a kölcsön

Személyi hitelből nagyon kevés fogyott az idén. Az akciók egymást érik, de a legjobb kondíciók a bankoknál csak a magas jövedelmű, stabil állású ügyfelek számára érhetők el.

Egyre több bank hirdeti már most karácsonyi akciós személyi kölcsöneit. A piac egyébként pang. Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint folyamatosan csökken a személyi hitelek kamata, szeptemberben az átlagos THM már csak 22,41 százalékos volt, az idén az első kilenc hónapban így is kevesebb mint 130 milliárd forintnyi személyi hitel szerepelt a szerződésekben, ami tízéves mélypontot jelent.

Ennek az egyik oka lehet, hogy olcsó személyi hitel a szerény jövedelmű réteg számára sok banknál nincs, 20 százalékosnál alacsonyabb THM-mel csak a magasabb jövedelmű, biztos állással rendelkező klienseket díjazzák. Az általános elvárás a havi 250 ezer forint fölötti jövedelem, ez az egyik feltétel a K&H-nál, a Budapest Banknál és az Ersténél is a kiemelkedően jó kamathoz, de önmagában ez sem elég, a K&H és az Erste emellé legalább egyéves, a Budapest Bank pedig hároméves folyamatos munkaviszonyt is elvár az ügyfelétől.

A Raiffeisennél is jobb kondíciókat érhetnek el a jobb minősítésű ügyfelek, ez a bank azonban pontos jövedelemhatárokat nem tüntet fel a hirdetményében, csak A1, A2 és A3 ügyfélminősítésről ír. Az FHB-nál azok az ügyfelek érhetnek el jelentős kedvezményt, akik vállalják jövedelmük FHB-s bankszámlára történő utalását. Legalább 110 ezer forintos havi jóváírás esetén ez 1,5 százalékpontot, míg 240 ezer forintos beérkező jövedelem felett már 4,99 százalékpontot kedvezményt jelent a kamatból a teljes futamidőre. Más bankokra is jellemző egyébként ez az árazási stratégia, hogy a kisebb jövedelmű kliensek 5-7 százalékponttal magasabb THM-mel jutnak csak hozzá a kölcsönhöz.

Az is megfigyelhető, hogy egyre több hitelező díjazza, ha az ügyfél az interneten intézi az ügyeit. Az egyik legalacsonyabb költséggel jelenleg a Cofidis kínálja a hiteleit, a „fapados” kölcsön a cég honlapja szerint akár már 15,8 százalékos THM-mel is elérhető. Az alacsony kamathoz a cég azt várja az ügyféltől, hogy az interneten intézzen mindent, amit csak lehet, utalással fizesse ki a törlesztőrészleteket, rendelkezzék legalább 140 ezer forintos rendszeres jövedelemmel. Az internet felé nyitott a Raiffeisen és a Budapest Bank is, mindkét hitelintézetnél olcsóbb a személyi kölcsön, ha az interneten indítják el a hiteligénylést.

Néhány bank ajándékokkal is akciózik, az egyik közülük az UniCredit, amely háromhavi időben történt törlesztés után egyhavi törlesztőrészlet visszafizetését ígéri az ügyfélnek. A másik az OTP, amely akkor ad egy 10 ezer forintos vásárlási utalványt ajándékba, ha a hitelbírálat után nem sikerül egy órán belül folyósítani a kölcsönt. Néhány banknál a hűség is számít, az például azt is honorálja, ha az ügyfél nála vezetett számlára utaltatja a munkabérét, az UniCreditnél szintén jár ezért kedvezmény, a folyósítási és az aktiválási jutalékot lehet lenullázni a bankhoz utalt munkabérrel és megfelelő mennyiségű kártyás vásárlással.

Hitel nyugdíjasoknak
Senior hitel néven kínál személyi kölcsönt nyugdíjasoknak a Meritum Hungary Zrt. A maximum 500 ezer forintos kölcsönt a cég honlapja szerint 80 évesnél fiatalabb, minimum 65 ezer forintos járadékkal rendelkező idősek vehetik fel 12-24 hónapra. A társaság kezes és fedezet nélkül kínálja a hitelt azoknak is, akik szerepelnek a KHR negatív listáján.

A honlapon részletes kondíciókról, kamatokról nem esik szó. Az viszont óvatosságra inthet, hogy a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában a cég nem szerepel. Az MNB honlapján felhívja a figyelmet arra is, hogy a társaság jegybanki engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység Magyarországon történő végzésére – így különösen pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére – nem jogosult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.