BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több új hitelt vesznek fel - mégis megbíznak a hitelekben?

Bár a lakosság kétharmada továbbra is alapvetően tart a hitelek rejtett költségeitől, és ugyanekkora az aránya azoknak, akik a hitelkonstrukciók átláthatatlansága miatt éreznek így, az elmúlt negyedévhez képest jelentősen, 53 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a hitelfelvételre úgy gondolnak, mint eszközre, amely segíti őket nagyobb céljaik elérésében. 

Emellett nagymértékben nőtt azok száma is, akik  biztonsági tartalékként tudnak tekinteni a személyi kölcsönre (39 százalék). Azok pedig, akik váratlan kiadások finanszírozásához tartják jó lehetőségnek a kölcsönöket, lényegében ugyanannyian vannak, mint a megelőző időszakokban: arányuk 44 százalék. Érdekes párhuzam, hogy mindemellett a hitelügyintézés folyamatához nagyobb önbizalommal állók  is egyre többen vannak: nőtt azok száma, akik tisztában vannak azzal, hogy a hitelfelvétel gyors (55%), interneten (42%) vagy telefonon keresztül (32%) is intézhető folyamat.

2013 hasonló időszakához képest másfélszer annyian vannak, akik úgy nyilatkoztak, hogy ha az ember kellően megfontolt és körültekintő a hitelekkel kapcsolatban, akkor  nem kell tartania a kölcsönökkel járó bizonytalanságtól és kockázatoktól, illetve, hogy a hitelre lehetőségként érdemes tekinti, mintsem szükséges rosszra.

Az átlaghoz képest magasabb a körükben azoknak az aránya, akik vettek már fel hitelt valaha. (87 százalékuk folyamodott már kölcsönhöz) A legtöbben áruhitelt, lakáshitelt és folyószámlahitelt vettek már igénybe, valamint ők azok, akik az átlagnál jóval magasabb arányban hitelkártyát is használnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.