BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyalhat a FedEx

Nagyot emelkedett a FedEx árfolyama a gyorsjelentés után. A kedvező folyamatok fennmaradhatnak a cégnél.

A FedEx Corporation árfolyama közel 12 százalékot erősödött múlt csütörtökön, ekkora napon belüli emelkedésre nem volt példa a vállalat piacán 2002. szeptember 19. óta. Ráadásul az elemzői várakozások szerint a következő egy évben további 15-20 százalékot erősödhet a szállítmányozó vállalatcsoport árfolyama.

A ralira azt követően került sor, hogy a FedEx közzétette negyedéves gyorsjelentését, amelyből kiderült, hogy egyszeri tételek hatására csökkent ugyan a cégcsoport nettó eredménye, viszont az árbevétele növekedett, és mindkét soron sikerült meghaladni az elemzők várakozásait. A menedzsment is optimista várakozásokat fogalmazott meg, véleményük szerint a május végén záródó, teljes üzleti évre vonatkozó egy részvényre jutó nyereség 20-22 százalékkal növekedhet.

Az elemzői várakozásokat meghaladó negyedéves beszámolóra az elmúlt években ugyanakkor többször is volt példa, így ez a mostani eset nem kirívó, és aligha ad magyarázatot a FedEx árfolyamának ilyen mértékű erősödésére. A piaci szereplők szerint nem is a gyorsjelentés, hanem egy az elmúlt hónapokban megjelent kockázat kiárazódása eredményezte a ralit a vállalat piacán. Korábban olyan hír jelent meg ugyanis, amely szerint az Amazon tárgyalásokat folytat a Boeing repülőgépgyártóval húsz gép tartós lízingeléséről. Ebből pedig arra következtettek a befektetők, hogy az Amazon egy újabb üzletágban, a csomagkézbesítésben kíván megjelenni, ami olvasatukban azt jelentette, hogy a FedEx nagyon erős konkurenst kaphat a közeljövőben.

Ezt a spekulációt aztán a FedEx alapítója és ügyvezetője, Fred Smith jelentősen gyengítette, amikor arról beszélt, hogy mennyi időbe telne és mennyi pénzbe kerülne az ő vállalatáéhoz hasonló infrastruktúrát kiépíteni. Smith emlékeztetett rá, hogy a cégcsoportjának több mint 650 repülőgépe van, amely durván négyötöde a Delta Air Lines flottájának. A szárazföldi csomagküldő flottájukban több mint 100 ezer jármű található, és több száz logisztikai központtal és irodával rendelkeznek világszerte. Egy ekkora járműpark és elosztóhálózat felépítése egy évtizedbe és több tízmilliárd dollárba kerülne a cég vezére szerint.

Az elemzők szerint sem arról lehet szó, hogy az Amazon azért akar repülőgépeket lízingelni, hogy aztán megjelenjen a csomagküldő üzletágban. Sokkal valószínűbb, hogy ezek segítségével akarják a megrendelt termékeket mozgatni az egyes logisztikai központjaik között. Ezek az információk, illetve vélemények a jelek szerint megnyugtatták a befektetőket, akik erőteljesen vásárolták a FedEx-papírokat. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a szállítmányozó vállalat árfolyama az elmúlt egy évben 5,5 százalékot esett, míg a nagy rivális UPS árfolyama közel 5 százalékot erősödött. Az elmúlt napok szárnyalásának ráadásul az elemzők szerint még nincs vége: a következő egy évben a FedEx árfolyama további 15-20 százalékot erősödhet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.