BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most kell olcsó gyógyszergyártót venni

Sokat esett idén a Teva, olcsók most a részvények, pedig növekedés jöhet a cégnél.

Az erős versenytől szenvednek a gyógyszergyártók világszerte. Profitcsökkenéssel küzdenek, és a befektetők sem bíznak a papírokban, de azért még mindig lehet jó lehetőségeket találni. A Teva papírjai például most kifejezetten olcsónak számítanak a szektorban.

Nemrég tette közzé első negyedéves számait a világ legnagyobb generikus gyógyszergyártójának számító Teva, és bár profitcsökkenésről számolt be, de az elemzői várakozásokat így is felül tudta teljesíteni. Nagy szükség volt már valami jó hírre a szektorban, az iparág ugyanis a gyógyszerárak csökkenésével küzd, ráadásul az elmúlt hónapokban a Valeant-botrány is csapást mért a szereplőkre.

A Teva – sok szektortársához hasonlóan – jelentős árfolyamesést szenvedett el, részvényei 12 hónap leforgása alatt 14 százalékkal értékelődtek le. Tavaly nyáron kezdődött az eladási hullám a tőzsdéken az egészségügyi szektorban, amikor is kirobbant a botrány a Valeant agresszív áremeléseivel kapcsolatban. Csak olaj volt a tűzre, hogy a Perrigo a generikus gyógyszerek árának zuhanására figyelmeztetett. Az Endo International pedig valóságos pánikot okozott nemrég, amikor profit warningot tett közzé, és csökkentette a várakozásait. A Teva részvényei csak az idén 20 százalékot veszítettek értékükből, ennek eredményeként most kifejezetten olcsónak számítanak a szektorban. A részvények 11-szeres előretekintő P/E rátán forognak, ami jelentős diszkontot jelent mind az S&P 500 indexhez, mind a gyógyszeripar többi szereplőjéhez képest. Annak fényében főleg, hogy az elemzők azzal számolnak, 2017-ben visszatér a növekedés a céghez: az egy részvényre jutó eredmény szintjén 16 százalékos emelkedést várnak jövőre.

A kilátások kedvezőek a Tevánál, hamarosan lezárul az Allergan generikus gyógyszer üzletágának felvásárlása, amiért 40 milliárd dollárt fizet a cég, és a közeljövőben több új gyógyszert is piacra dobnak. A generikus gyógyszerek gyártása csak egy része az üzletnek, a bevételek 48 százalékát adja, a forgalom több mint fele a saját márkás gyógyszerekből származik. Ami kockázatot jelenthet, hogy az Allergan-akvizíciót követően a Tevánál már a bevételek kétharmadát fogják adni a generikus gyógyszerek. A Teva nem számít arra, hogy az Egyesült Államokban folytatódik a gyógyszerárak esése, ami nagy meglepetést okozott az egyébként meglehetősen pesszimista befektetőknek. De a menedzsment optimista, a negyedéves gyorsjelentést követően megerősítette, hogy 5 százalékos bevételnövekedést vár a folyó negyedévben, és a profitabilitás sem romlik várakozásaik szerint, a bruttó fedezeti szint 46 százalék körül alakulhat, hasonlóan az elmúlt negyedévhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.