BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyetlen állami töltőpont sem épült még meg

Több mint 900 hazai autó rendelkezik zöld rendszámmal, ezek az ország több mint 60 pontján tölthetők fel árammal. Az állam által ígért 150 töltőből viszont még egy sem épült meg.

Jelenleg 906 hazai autó jogosult a zöld rendszám használatára, de a Jedlik Ányos Klaszter honlapja szerint továbbiak is várnak a kiadására. A parkolási kedvezményekkel járó rendszámot tavaly október óta lehet igényelni a részben vagy kizárólag villamos energiával hajtott autókhoz. Tisztán elektromos hajtású autóból a múlt év végén 342 darab volt az országban a KSH adatai szerint. A számuk azóta nyilván nőtt, legalább azzal a héttel, amellyel május óta a kormányflottát erősíti az állam.

Az áramtöltő lehetőségek bővítésével azonban késik az állam, pedig tavaly szeptemberben 150 villámtöltő (a piacon hozzáférhető, leggyorsabb töltő) telepítését ígérte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A beruházásra a Jedlik Ányos-terv részeként került volna sor, amelynek a múlt évi – az e-mobilitást elősegítő – feladataira hétmilliárd forint állt volna a rendelkezésére a szén-dioxid-kvóta eladásaiból befolyt pénzből. A miniszterrel egyidejűleg a Jedlik Ányos Klaszter igazgatója további 300 gyors- és 800 normál töltő telepítésének szükségességéről is nyilatkozott. Eddig viszont nem épült meg egyetlen állami gyorstöltő sem, ráadásul Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára nemrég a terv „optimalizálásáról” nyilatkozott a Magyar Villanyautó Klub Egyesületnek (Mavak). Ez azt jelenti, hogy legfeljebb 50 villámtöltő lesz, de még azoknak is keresik a helyét. Igaz, egy éve a Mavak szakértői is elégségesnek tartottak még 50 ilyen eszközt az országos lefedettséghez.

Az állam szabályozói oldalon is megfogalmazott e-autós terveket, bár ezeket még nem „optimalizálta”. A hazai napi fogyasztási cikkeket áruló boltok, parkolóházak és fizetőparkolók négy különböző határidőt kaptak, hogy e-töltő-pontokat létesítsenek. Az első 2017. január 1. a következő dátumok pedig 2019., 2020. és 2026. első napjai. A végcél, hogy az országban minden megkezdett 100 parkolóhelyre legalább 10 töltő jusson, de az elvárás kisebb ott, ahol kisebb az érintett üzlet eladótere vagy a település lélekszáma.

Ma egy e-autó vagy egy hibrid autó csupán a piaci szereplők által önként létesített töltőpontokon juthat áramhoz. Tavaly augusztusban erre 63 helyen volt mód az országban, ezeken együtt 162 csatlakozót használhattak az autósok. Ma már másfélszer annyi, vagyis 93 töltőpont van a Chargingpoint.com adatai szerint, és ezeket összesen 213 csatlakozóval látták el. E-töltőhelyei alapján Magyarország az európai toplista 22. helyén áll. Megelőz minket több, nálunk kisebb ország is, köztük az 1,3 milliós lakosú Észtország, amelynek 364 töltőpontja országos lefedettséget jelent.

A már működő hazai töltők 21 százaléka parkolókban található, 13,9 százaléka a közút mellett, főleg a nagyvárosokban és az autópályák mentén. A töltők persze nem egyformák. Eltérő a töltési idejük, más-más csatlakozószabványnak felelnek meg, vannak köztük egyen- és váltóáramúak, egyszerű fali töltők és olyanok is, amelyeken keresztül az autótulajdonos – egy mobil applikációval – csatlakozik az áram eladójának számlázási rendszerére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.